Ellentétes égtájakon keresi a megrendeléseket az egyaránt buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt. és az Ikarus. A NABI – saját fejlesztései alapján – idén kezdte meg azoknak a buszoknak a sorozatgyártását, amelyek közül 217 eladásáról most kötött szerződést San Antonio város közlekedési vállalatával. A cég az amerikai nagyvárosok többnyire köztulajdonú közlekedési társaságai számára készít városi buszokat. Az alacsony padlós, alternatív üzem-anyaggal működő buszok adják a NABI termelésének 45 százalékát, s ezek eladásával a cég a harmadik az amerikai piacon, 11 százalékos részesedéssel. Idén a tavalyi 360-nal szemben 470 busz szállítását tervezik, s ezzel 135 millió dolláros forgalmat kívánnak elérni. A NABI-val ellentétben az Ikarus Járműgyártó Rt. sorra köti a keleti exportmegállapodásait és az ezeket lehetővé tevő hitelszerződéseket. A héten 4 millió dolláros kölcsönt kapott az ABN Amro (Magyar) Banktól. Ebből a közelgő moldáviai szállításait finanszírozza. Az Ikarus 50 buszt ad el a kisinyovi önkormányzatnak.
- 10:32 Életveszélyes belső szervi elzáródást okozhat ez a vízgyöngy
- 10:17 Történelmi eredmény: víz alatti vulkánt használtak áramtermelésre
- 10:04 Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
- 09:53 Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
- 09:48 Órákon át verte, majd fel akarta gyújtani a volt nejét nőnapkor, vádat emeltek ellene
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 09:01 Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt
- 08:55 Súlyosabb büntetést kértek az ír férfire, aki szex közben megfojtott egy amerikai nőt Budapesten
- 08:36 Szellemfajt azonosítottak Magyarországon
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 08:28 Örömmámor Milánóban – képekben a Fradi világraszóló diadala
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
