Gazdaság

VILATI-CÉGEK FÚZIÓJA

Az 1,1 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Vilati Automatizálási és Telekommunikációs Rt. az MVA Vilati Rt. és a Vilati Automatika Rt. egybeolvadásával jött létre. A cég tevékenységi köre az automatizálási és informatikai rendszerek gyártásától a telekommunikációs és irányítástechnikai rendszerek előállításáig terjed. A Vilati Automatika Rt. tavaly nyáron került a Wallis Rt. tulajdonába, jogelődjét 1960-ban tervező intézetként alapították Budapesten. Ennek gyártóbázisa 1967-ben Egerben épült ki, s kezdetben a közlekedési jelzőlámpák készítésével szerzett nevet a KGST-országokban. Az automatikai termékeket előállító cég tavalyi árbevétele 1,2 milliárd forint volt, amelynek 90 százalékát a svájci és német megrendelések hozták. Technológiai fejlesztésre 100 milliót fordítottak. Az egri gyár a kilencvenes évek elején – 12 volt állami nagyvállalattal együtt – bekerült az adóskonszolidációs körbe, így privatizációja stratégiai feladat is volt. Az MVA Vilati Rt.-t fővárosi szerelőüzemként 1992-ben alapították. A társaságot még abban az esztendőben megvásárolta a Wallis Rt., s 1997-ben fővállalkozói céggé fejlesztette az egységet, melynek tavalyi forgalma elérte az egymilliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik