Kilenc hét múlva rendezik azt az európai csúcstalálkozót, amelyen meghatározzák, hogy mely országok csatlakozhatnak az euróhoz. Helmut Kohl kancellár egész politikai karrierjét arra tette fel, hogy Németország jövő január elsején ott lesz az első belépők között. Majdnem ennyire elszánt az ellenzéki szociáldemokraták többsége, beleértve Oskar Lafontaine elnököt is.
Ami az átlagpolgárt illeti, a közvélemény-kutatások szerint a legtöbb német nagyon nem szeretné feladni szeretett márkáját, de – legalábbis egyelőre – belenyugodott a szomorú perspektívába. Ráadásul a német parlament által 1992-ben ratifikált Maastrichti Egyezmény nem tartalmaz az euró késleltetésére, illetve feladására vonatkozó rendelkezést, és elemzők szerint egy ilyen fejlemény mindenképpen pánikot okozna a pénzpiacokon. Az euró belépését – és természetesen ebben a német részvételt – a szakértők többsége politikailag elkerülhetetlennek ítéli.
Úgy tűnik, erről elfeledkezett az a 155 német professzor, aki egy minap nyilvánosságra hozott kiáltványban követelte a terv néhány évvel történő elhalasztását (Figyelő, 1998/7. szám). Érvelésük szerint a magas munkanélküliség, az emelkedő államadósság és a csekély mértékű gazdasági konvergencia arra utal, hogy Európa még közel sem készült fel az egységes valutára.
A német ellenzők eddigi legnagyobb összehangolt fellépése sajátos módon egybeesett egy új, nagyjából ugyanezt a nézetet képviselő könyv megjelenésével, amelynek szerzője Reimut Jochimsen, a Bundesbank tanácsának befolyásos tagja. A könyv bonni bemutatóján Jochimsen azt állította: Európa jelenlegi gondjai „gyerekjátéknak” tekinthetőek azokhoz képest, amelyek az euró tervezett bevezetése után állnának elő. Egyelőre szerinte csak öt jelölt – Luxemburg, Hollandia, Dánia, Írország és Finnország – tűnik a csatlakozásra alkalmasnak. A korábban mintának számító Németországot Jochimsen „problémás gyerekké” nyilvánította, amely társaihoz hasonló elszántsággal alkalmazza a „kreatív számvitel” módszereit, hogy megfeleljen a maastrichti előírásoknak.
Hamarosan Jochimsen kollégái is hallatják majd a hangjukat: nyilvánosságra hozzák ugyanis a Bundesbank első, az euróról szóló önálló jelentését. Ez azonban Kohl embereit nem zavarja. A kancellár egyik közeli munkatársa minderre így reagált: a kormány „alaposan megfontolja a nagyra becsült urak” véleményét, majd folytatja az euróra való felkészülést…
Nos, az áprilisra várható bundesbanki jelentés nyilván nem lesz olyan metsző élű, mint az említett könyv, s bizonyára arra sem tesz majd hivatalos ajánlást, hogy Németország csatlakozzon-e a valutához vagy sem. Néhány héttel az euró-résztvevők kiválasztása előtt azonban azt minden bizonnyal meg fogja kérdőjelezni, hogy egyes potenciális tagok – jelesül Olaszország, s esetleg Franciaország – vajon tudják-e tartani a kritériumokat. A jelentés aligha kerülheti ki, hogy ne rója meg Németországot a „kreatív számvitelért”, amit különben a kormány gazdasági tanácsadótestülete – az „öt bölcs” – már megtett.
Ez pedig alighanem muníciót ad majd a „négyek bandájának”, vagyis azon euró-szkeptikusoknak, akik januárban – egy hónappal a 155-ök előtt – az Alkotmánybíróságnál kérelmezték: a taláros testület akadályozza meg, hogy a kormány májusban bevigye az országot a pénzügyi unióba. A bíróság egy 1993-as határozata kimondja ugyanis, hogy az euró-tagsághoz szigorúan eleget kell tenni a maastrichti követelményeknek, s ehhez az út a „tartós költségvetési stabilitáson” keresztül vezet. Ha a Bundesbank szerint – érveltek a négyek – akár egyetlen tag is elmarad ettől a normától, akkor a bíróság nem engedheti meg a csatlakozást. A bírók eddig még nem döntöttek a beadvány elfogadását illetően, ám vannak arra utaló jelek, hogy ezt meg fogják tenni, legkésőbb a Bundesbank jelentésével egy időben.
Az euró-támogatók szerint ugyanakkor a tiltó határozat semmit sem számít – az európai törvények értelmében a német kormánynak akkor is kötelessége lenne az euróra való felkészülés. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Bundesbank és az Alkotmánybíróság az ország két legnagyobb tiszteletben álló testülete. Nehéz elképzelni, hogy Kohl kancellár semmibe venné az általuk kifejezett kételyeket, különösen a szeptemberi általános választásokig terjedő időszakban. (Tavaly nyáron például a kormány – a lakosság felháborodása nyomán – kénytelen volt meghátrálni a Bundesbank aranytartalékának átértékelését érintő vitában, amely különben szintén az euró-kibocsátással volt kapcsolatban.)
A szociáldemokraták Gerhard Schrödert, Alsó-Szászország vasárnap nagy többséggel újraválasztott miniszterelnökét jelölik Kohl választási ellenfelévé. Schröder vetélytársánál és pártelnökénél, Lafontaine-nél jóval szkeptikusabb az euró iránt. Így könnyen lehet, hogy a tavasz beköszöntével megbomlik a kormány és az ellenzék közötti egyetértés a formailag elkerülhetetlennel szemben.
