Középlejáratú hitelt vett fel március 2-án a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt., lőrinci erőművi beruházásának finanszírozására. A 3,5 milliárd forintos kölcsönt a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank vezette konzorcium adja. Futamideje 7 év, a kamatot a Bubor (a budapesti bankközi kamatláb) felett 0,185 százalékban állapították meg. A szindikált hitel folyósításában szerepet vállalt a Budapest Bank, a Citibank, a HypoBank Hungária, a Kereskedelmi és Hitelbank, valamint a Raiffeisen Unicbank is. Információnk szerint az MVM szóban forgó erőművi beruházása már megkezdődött: decemberben kiírták a főberendezésre a pályázatot, amely április 16-án jár le. A Magyar Energia Hivatal engedélye az indulás utáni három-öt évben tenné lehetővé, hogy az új gáztüzelésű blokk csúcserőműként üzemeljen. Ezt követően Lőrinc a szekunder tartalék szerepét – azaz a fogyasztás nagyarányú növekedésekor a gyorsan indítható egység feladatkörét – kapná. A főberendezésre pályázók javaslatainak függvényében a 120-200 megawatt nagyságú blokk (a teljes hazai kapacitás 7500 megawatt) 1999 végén kezdene áramot termelni. Lőrinc ma lényegében csupán erőművi telephelynek számít; fokozatos leállítás után 1994-ben megszűnt az ottani kazánok hasznosítása is.
- 20:18 Megtalálták a Dél-Franciaországban ellopott Renoir-festményeket
- 20:17 Inkább elkerülte a súlyos veszélyhelyzetet, ezért előzött – felmentették Verstappent
- 20:15 175 millióból védik Unger Annát és az NVVH vezetőit
- 20:04 Magyar Péter az Állami Számvevőszék elnökének távozását követeli
- 20:02 Kinek üzen Amerika azzal, hogy élőben közvetítenek egy kivégzést?
- 19:53 Egykori Barca-játékos válthatja a kirúgott Vincenzo Montellát
- 19:51 BM-bizottság vizsgálta meg az augusztus 20-i szervezést, amikor először érte mutyivád a Tiszát
- 19:07 Visszaszólt az ÁSZ Magyar Péternek, szerintük támadás alatt állnak a független, alkotmányos intézmények
- 19:06 100 éve egy skót film előzhette meg egész Hollywoodot
- 18:48 Traumaérzékeny nőgyógyászati rendelő nyílt Budapesten, Renner Erika segíti az orvosok és pszichológusok munkáját
- 18:44 Felháborodtak az ügyvédek, a Magyar Ügyvédi Kamara szerint cserbenhagyták őket az új kata-tervezettel
- 18:42 Sok hobbikertész elkövet egy hibát, amikor ősszel felássa a kertet
- 18:34 Kaáli Géza: A Tisza-kormány nem követhet el olyan pazarlást, mint a lombikintézetek államosítása volt
- 18:02 Túlél a fideszes média központi „kényszerüzenetek” nélkül?
- 17:46 Novák Előd és a Fidesz együtt szavazta le, hogy Orbán Viktort meghallgassák a kegyelmi ügyben
- 12:40 Ez a három jel árulkodik arról, hogy valaki pszichopata
- 07:09 Élőben közvetítik majd az amerikai tömeggyilkos kivégzését
- 14:53 A Tisza kampányígéretét nyújtotta be törvényjavaslatként a KDNP
- 12:21 Szoboszlai visszatért a Liverpoolhoz, és egyből besöpört egy díjat
- 15:17 Tarr Zoltán: Több mint 25 millió forintot költött Hankó Balázs VIP-várókra
- 13:46 Szerbiai fegyvereladás: a 108 harci jármű csak kis tétel volt az Orbán-kormány titkos bizniszében
- 09:41 Három napja elindult otthonról egy budapesti gimnazista, azóta sincs meg
- 12:53 Fűtés klímával: menjen egész nap, vagy érdemes ki-be kapcsolgatni?
- 14:51 A Bayer csődje után új „Construct” céget alapított a Láng Negyed mögött álló Rahimkulov
- 16:08 Megmérgezték Rezes Judit és Szabó Győző mentett kutyáját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
