Elutasította az orosz parlament alsóháza a kormány idei költségvetési javaslatát; a következő vitára március elején kerül sor. A Duma 27,9 milliárd rubeles kiadásbővüléshez köti jóváhagyását, amellyel Borisz Jelcin elnök nem ért egyet. A negyedik olvasatban megvitatott 1998-as büdzsé egyébként 367,5 milliárd rubel bevétellel számol (a kormány őszi előterjesztésében még 340,1 milliárd szerepelt). A liberális Jabloko-frakció azért utasította el a tervezetet, mert szerinte legalább 70 milliárd rubeles lyuk tátong a büdzsén.
Az alsóházi szavazást megelőzően Csernomirgyin kormányfő a parlamentben arról szólt, hogy éves szinten el fognak maradni az eredeti 1998-as költségvetési terv előirányzatától. Szerinte az adóbevételek összege – az új adókódex késlekedése miatt – a tervben szereplőnél 37,9 milliárddal kevesebb, csupán 269,1 milliárd rubel lesz majd (ez a GDP 9,3 százaléka). Az adósságszolgálat megterhelőbb, a belső hitelfelvétel pedig jóval kisebb lesz a tervezettnél. Ezért szükséges az 1998-as terv módosítása úgy, hogy a képviselők követelte 27,9 milliárdnyi többletet csak akkor lehessen elkölteni, ha lesznek többletbevételek.
Az elmúlt héten Moszkvában járt az IMF küldöttsége, élén Michel Camdessus vezérigazgatóval. A tárgyalások eredményeképpen Oroszország hozzájuthat a 10,2 milliárd dolláros hitelkeret esedékes részleteihez. Emellett megállapodás született arról is, hogy az IMF kibővített hitelprogramját egy évvel – vagyis 2000 elejéig – meghosszabbítják, a kölcsön összegét pedig megnövelik. Konkrét számokról a felek még nem tettek említést, de arányos növelés esetén Moszkva csaknem 3 milliárd dollár többletforráshoz juthat.
Camdessus közlése szerint az orosz kormány határozott ígéretet tett arra, hogy lesújt a nagyvállalati adósokra (korlátozni fogják például az adóhátralékos cégek olajexport-vezetékekhez való hozzáférését), s többé csak készpénzben teljesített adófizetést fogad el. A Valutaalap szakértői küldöttsége – amely már több hete tájékozódik a helyszínen – összességében pozitívan értékelte az orosz kormány gazdasági lépéseit.
A napokban több olyan adat is napvilágot látott, amely az orosz pénzügyek rendeződésére utal. A februári adóbevételek például várhatóan 12,5 milliárd rubelt érnek el, meghaladva a 9,9 milliárdos célszámot, illetve a 10 milliárd rubeles januári eredményt. A rubelre nehezedő nyomás is enyhült, s ennek kapcsán a jegybank 42 százalékról 39 százalékra csökkentette a refinanszírozási kamatlábat. (Ez tavaly az év eleji több mint 40 százalékról fokozatosan 21 százalékra csökkent, de novemberben, az ázsiai pénzügyi válság és a külföldi tőke menekülése miatt a rátát 28, majd 42 százalékra emelték.) Az illetékesek szerint elérkezett az idő arra, hogy a kamatláb mérsékelt csökkentével olcsóbbá tegyék a költségvetés adósságainak finanszírozását és a belső kölcsönfelvételt. Az orosz kormány ugyanakkor – Jelcin elnök utasítására – az első negyedévben tartózkodik mindenfajta újabb hitelfelvételtől.
