Egy liter fáradt olaj egymillió liternyi vizet szennyezhet el – állítja Lukács András, a Levegő Munkacsoport országos titkára. A hazai kenőolaj-felhasználás tavaly 90-92 ezer tonna volt. Ebből 80 ezret a Mol Rt. állított elő, a többit importálták. A kenőolajokból keletkező fáradt olaj évi 45-50 ezer tonnára tehető, ám a szakértői becslések szerint ennek jelenleg csak mintegy 15 százalékát gyűjtik vissza. A kialakult helyzetet jól mutatja, hogy a legutolsó ilyen jellegű adat 1994-ből való: akkor 7,4 ezer tonnát gyűjtöttek be. S mivel e mennyiség azóta sem változott lényegesen, legkevesebb 35 ezer tonnányi efféle anyagot ellenőrizetlen körülmények között tüntetnek el.
A még tavaly novemberben elfogadott jövedéki adótörvény a kenőolajok után fizetendő díj mellett előírja, hogy „a magyar szabványnak meg nem felelő” fűtőolaj kilója után úgyszintén 60,80 forintot, míg a szabványos, ám 2,8 százalékot meghaladó kéntartalmú fűtőolaj után 2 forintos termékdíjat kell fizetni. Szakértők szerint azonban valószínűtlen, hogy a két utóbbi termék után is fizessenek, miután a forgalmazók nyilván áttérnek a szabványos áru eladására.
A fáradt olaj minél nagyobb arányú begyűjtése mellett a termékdíj bevezetésének másik célja a visszaélések kiküszöbölése volt. Ferke Mihály szakértő – aki 1968 óta foglalkozik a kőolajtermékek alkalmazás-technikájával – annak megakadályozását jelölte meg célként, hogy kenőanyag címén behozott termékeket üzemanyagként, vagy annak keverő komponenseként használjanak fel. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai alapján 1995-ben 350 ezer tonnányi „kenőanyag” érkezett az országba. A 90 ezer tonna körüli hazai felhasználást figyelembe véve azonban bizonyos, hogy a fenti mennyiség döntő részét illegálisan üzemanyagként értékesítették. A termékdíj bevezetésével viszont az ilyesféle manipuláció értelmét veszti.
A keletkező fáradt olaj begyűjtését egy 1997. december 29-én megjelent kormányrendelet szabályozza, amely lehetővé teszi azt is, hogy a termékdíj egy részét a forgalmazók visszaigényeljék. Igaz, csak akkor, ha vezetik az előírt nyilvántartásokat az általuk értékesített és visszagyűjtött kenőolajról. E rendelet megjelenése előtt két jelentősen eltérő felfogás ütközött meg egymással. A Figyelő információi szerint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) eredeti célja az volt, hogy „rendszergazdát” jelöl ki a fáradt olaj begyűjtésére és hasznosítására, aki ezért külön pénzt kapott volna. Ezen megoldás viszont – legalább is olajipari szakemberek állítása szerint – csupán egyesek üzleti érdekeit szolgálta volna. A tárca most a fáradt olaj gyűjtésére, hasznosítására és ártalmatlanítására pályázatot hirdet, valószínűleg márciusban. A tenderre – érvelt ismét egy érintett – igazából nem is lenne szükség, elegendő lenne ugyanis nyilvánosságra hozni az ilyen tevékenységre már engedéllyel bírók listáját. Ezzel azonban az a probléma, hogy más hulladékok ártalmatlanítása is a háttérben zajlik. A már engedélyhez jutottak neve megvan a KTM-ben, ám mint hírlik, a felsoroláshoz nehéz hozzájutni.
A fáradt olaj kezelésének ügyét, s egyben a közpénzekből nyújtott támogatások nyilvánosságát mindenképpen rendezni kell – vélekedett Miklós László, a Jövedéki Tanács elnöke. Meg kellene vizsgálni például, hogy valójában kinek is van engedélye a kezelésre. Szterjopulosz Krisztoforosz, a KTM főtanácsosa ezzel kapcsolatban a Figyelőnek elmondta: efféle engedélyhez bárki hozzájuthatott, akit erre a helyileg illetékes felügyelőségek alkalmasnak találtak.
Hogy mi változik majd a díjazás bevezetése után, arról eltérő elképzelések vannak. Lukács András a visszagyűjtés felső határát a nemzetközi tapasztalatok fényében 20-25 ezer tonnára becsüli. Ferke Mihály, a hetvenes években szerzett gyakorlati tapasztalatai alapján elmondta: az akkori olajtröszt visszagyűjtési akciót hirdetett, aminek hatására a 18 ezer tonnás begyűjtés 22 ezerre nőtt. Ehhez képest ma nagyon alacsony a visszagyűjtés szintje.
Az idei költségvetés 5 milliárdos bevételre számít a kenőolajok díjtételéből, amit a 24,26 milliárd forinttal gazdálkodó Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) kezelne. Becslések szerint a befolyó összeg valójában elérheti a 6,0-6,5 milliárd forintot is, s épp ez az, ami a szakma kedélyét leginkább borzolja. Nem tudni ugyanis – vetette fel Wilde György, a MÁSZ főtitkára -, hogy a minisztériumnak mi a szándéka a nála maradó több milliárd forinttal. A szövetség január közepén levélben fordult a KTM-hez, mondván: megköszönné, ha a termékdíj felhasználásáról előzetesen kikérnék a véleményét. A tárca időközben megszületett válasza szerint a több milliárd forintot egyéb általános környezeti problémák megoldására kívánják fordítani, s a befizetett termékdíjból a visszagyűjtött-hasznosított mennyiségnek megfelelő összegrészt lehet csak visszaigényelni.
Ma még nem tisztázott, hogy mi történik a begyűjtött olajjal. Az illetékes minisztériumi főtanácsos előnyösebbnek tartaná, ha terméket készítenének belőle, s csak ezután következne az energetikai célú hasznosítás. Ezzel kapcsolatban azonban az Európai Unió (EU) országaiban sincs egységes gyakorlat.
Ha csak az újrahasznosítást választják, akkor jelentősen nőhet a tárcánál maradó összeg. Wilde György például legalább 4,5 milliárd forintra becsülte azt az pénzt, ami a KKA-nál maradhat. Igaz, erről Lukács András úgy vélekedett: miután a kenőolajok hatalmas környezeti károkat okozhatnak, mindenképpen indokolt, hogy az alap a bevételek egy részét például szennyvíztisztítók építésére, vagy a közlekedés környezeti ártalmainak csökkentésére fordítsa.
Vannak azonban más problémák is. A vonatkozó rendeletben például nincs meghatározva, mi is értendő fáradt olajon. A jelenlegi hulladék-szabályozás alapján a hulladékká vált kenőolajok tartoznak ide. Az olajszakma szerint viszont minden hulladékká vált ásványolaj belefér e kategóriába. Nehezíti a tisztázást, hogy az EU szabályozása a hulladékolaj fogalmát használja.
A begyűjtésnek a hasznosítással van igazán értelme – érvelt a KTM főtanácsosa, aki elmondta: a kenőolaj-hulladékok gyűjtéséről és hasznosításáról szóló pályázati felhívás elkészült. A kihirdetés időpontja néhány apró kérdés gyors megoldásán múlik. Rendezni kell például, hogy a begyűjtő-hasznosító a hulladék tulajdonosává válik-e. Felvetődött az is, jár-e a termékdíj adott része annak, aki a begyűjtött és előkezelt anyagot exportálja. A lapunk általunk megkérdezettek ezzel kapcsolatban csupán annyit mondtak: racionális válasz nem létezik.
