A Star Rádiónál úgy gondolják, hogy Önök egyszerűen lemásolták a műsorukat, sőt, munkatársaikat is elcsábították.
Nem így történt. Két neves piackutató céget – egy amerikait és egy magyart – bíztunk meg azzal, hogy végezzék el a magyar rádiózás történetének legátfogóbb piackutatását. Ez világosan kimutatta, hogy a felnőtt lakosság többsége – beleértve a fővárosiakat is – éppen olyan rádiót szeretne, mint a miénk. Más szóval, ma nincs a felnőtt lakosság igényeinek megfelelő országos kereskedelmi adó Magyarországon. Kizárólag a közönség elvárásaiból indultunk tehát ki, amikor műsorunkat megterveztük.
Az ORTT kifogásolja, hogy a Sláger Rádió jelzés és szignál nincs benne sem a pályázati anyagban, sem a műsorszolgáltatási szerződésben, s további vizsgálatot is kilátásba helyezett. Ez minden bizonnyal kiterjed majd a műsorra is. Igaz-e, hogy pályázatukban a nyolcvanas-kilencvenes évek zenéjének sugárzását vállalták, s nem a hatvanas-hetvenesekét?
Tavaly nyáron, amikor a pályázat készült – ebben egyébként én még nem vettem részt -, nem volt elegendő ismeretanyag a magyar piacról. A cégünk által benyújtott anyag kifejezetten utal arra, hogy a műsor megindítása előtt kutatásokat végzünk, amelyek alapján változtatni fogunk az eredeti terveken. Azóta elkészült a piackutatás, amely valóban indokolttá tett bizonyos módosításokat. Úgy értelmeztük a pályázatot, hogy az adó nevét, a szignálszerű elemeket az ORTT hozzájárulásával meg lehet változtatni, az adó zenei stílusát pedig csak be kell jelenteni. Talán elkövettük azt a hibát, hogy nem kértük meg az engedélyt már az indulás előtt. Azóta írtunk egy levelet a rádiós testületnek, amelyben megígértük, hogy rövid időn belül átadjuk a megváltoztatott dolgok listáját; ezek többsége technikai jellegű.
Az ORTT határozata azonban megelőzte Önöket…
Igen. Mentségünkre legyen mondva, hogy nagyon szorított bennünket a határidő. A szerződéskötés után legkésőbb 90 nappal – ez volt február 16-a – el kellett indítani a műsort, s ennyi idő nagyon kevés egy új stúdió berendezésére, egy stáb összeállítására, a betanításra. Műsorunk egyébként mindenben megfelel a médiatörvény előírásainak. Van például reggelente 15 perc egybefüggő hírblokk, s – a pályázatban foglaltak szerint – a kötelező 25 perc helyett 31 perc közszolgálati műsort adunk a reggeli főműsoridőben, összességében pedig az efféle műsorok aránya eléri a 10 százalékot. Úgy látjuk, hogy kezd minden szépen összeállni.
Az ORTT határozata értelmében nem használhatnák a Sláger nevet. Miért választották egyáltalán ezt a nevet, s most mi lesz vele?
Nevet is a piackutatás során kerestünk. Kezdetben egyik ötletünk sem tetszett a megkérdezetteknek, majd az egyik fókuszcsoport bedobta a “Sláger” szót. Ezt már a válaszadók csaknem fele jónak tartotta, míg a második helyre került “Mix Rádió” csak 13 százaléknyi egyetértőre talált. Amióta egyébként kézhez vettük a szóban forgó hivatalos értesítést, rendszeresen használjuk a Hungária Rádió elnevezést, s tudatjuk a hallgatókkal, hogy a Sláger Rádió a szlogenünk. Ez mindaddig így lesz, amíg az ORTT-vel közösen más megoldást nem találunk. Jelenleg rendszeresen hallható az eredeti pályázathoz csatolt szignál is, de már benyújtottunk egy új szignálra vonatkozó javaslatot.
A Sláger a legdrágább kereskedelmi rádió hazánkban: a 7 évre szóló koncesszióért 4,05 milliárd forintot fizetnek. Igaz ugyan, hogy a Danubius frekvenciája valamivel többért, 4,12 milliárd forintért kelt el, de azt már nem kell bevezetni a piacra.
Valóban, az idei évben több millió dollárt költünk a bevezetésre. Jövőre üzemi szinten már nyereséget tervezünk, de a befektetés csak évek múlva kezd megtérülni. Mindazonáltal arra számítunk, hogy a koncessziós időszak végére a tulajdonosok hozzájutnak az elvárt nyereséghez.
E profit megszerzését minden bizonnyal megnehezíti, hogy egyre növekvő versennyel kell szembenézniük. Már most is működik itt vagy száz kereskedelmi rádió, s bár ezek helyi és regionális csatornák, komoly versenytársaknak számítanak. Az idevágó kutatások szerint ugyanis az emberek elsősorban a helyi dolgok iránt érdeklődnek.
Éppen ezért igyekeztünk egy meghatározott csoportot – a 25-59 évesekét – megcélozni. Profi, célzott, jól kialakított műsorral próbáljuk állni a versenyt. A helyi hírek iránti igény kielégítésére elkezdtük kiépíteni országos tudósító hálózatunkat. Egyelőre csak azt tehetjük, hogy olyan híreket közlünk például Szegedről, amelyek a győri hallgatókat is érdekelhetik. A későbbiekben azonban szeretnénk megteremteni annak technikai feltételeit, hogy a különböző régiókban különböző információkat adhassunk, s regionális reklámokat is tudjunk sugározni.
György Gábor 48 éves, 1974-ben végzett az ELTE magyar-német szakán. A Magyar Rádió osztrák szekciójában helyezkedett el, később a külföldön élő magyaroknak szóló Szülőföldünknél dolgozott. 1986-tól az akkor induló Danubius rádió főszerkesztője, 1993-tól pedig igazgatója lett. Két évvel később már a Westel 900 GSM Rt. PR-ügyeiért felelt, igazgatóhelyettesi beosztásban. 1996-ban a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökévé választották. Tavaly novembertől a Hungária Rádió Műsorszolgáltató Rt. vezérigazgatója.