A román reform kulcsának tekintett privatizálás tavaly ellentmondásosan alakult. Az ÁVA 1084 kisvállalatot adott el – ez a kör tette ki az értékesített társasági tőke 72 százalékát. Középvállalatból már csupán 170 került sorra (részesedésük 21 százalékra rúgott), míg a 2 millió dollárnak megfelelő, vagy annál nagyobb társasági tőkével jellemezhető nagyvállalatok közül alig 50 került fel a listára. Pályázatra 231 cégnél került sor; 1064 esetben közvetlen tárgyalással jött létre az üzlet, míg 8 vállalatot a tőzsdén kívüli részvénypiacon, egyet pedig
az értéktőzsdén adtak el. A magánosítás üteme a korábbi évitől (1451 eladott cég) és a tervektől egyaránt elmaradt. A lassúságot Sorin Dimitriu ÁVA-elnök szerint részben az magyarázza,
hogy a tavalyi év elején – az új igazgatótanács kinevezése után – nagyszabású átszervezésre került sor a Vagyonalap élén, melynek során az igazgatók többsége távozott. A jogi szabályozás késlekedése szintén hátráltatta a folyamatokat: az év közepén, amikor az üzleti világ a privatizálási törvények végrehajtási utasítását várta, kimutathatóan visszaesett a megkötött szerződések száma. Egyébiránt, a hitelintézetek közül a Banc Posté eladása már tavaly előrehaladott stádiumba jutott; az idei programban a Banca Agricola (Mezőgazdasági Bank) és a Banca Romana de Dezvoltare (Román Fejlesztési Bank) szerepel.
