Működésének első félévében 4 ezer élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött a Grawe Életbiztosító Rt., melynek tavalyi díjbevétele ily módon 280 millió forint körül alakult. A társaság tevékenységi engedélyét az Állami Biztosításfelügyelet 1997 februárjában adta ki, miután a Prima Austria néven kérelmezett engedélyt – minthogy a cég e név alatt az előző években számos kalózbiztosítást kötött – visszautasította. Wolfgang Felser, a Grawe konszern itteni biztosítójának vezérigazgatója elmondta: a magyar állampolgárok által kötött schillinges életbiztosítások állományáról nincs tudomása. Erről értesülései szerint tárgyalások folynak a magyar és az osztrák biztosításfelügyelet között. Amennyiben azonban az ügyfél kéri biztosítása „honosítását”, a Grawe Életbiztosító a szerződést átveszi. Ez év végére a társaság 10 ezer szerződésre és félmilliárd forintnyi díjbevételre, valamint piaci részesedésének bővülésére számít. A Grawe egyébként a Dunaferr és a Raiffeisen Unicbank társaságában Gyöngyház néven magánnyugdíjpénztárat alapított; ebben a részesedése 5 százaléknyi.
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 07:19 Döntött a strasbourgi bíróság: Orbánék jogsértően korlátozták a pedagógusok sztrájkjogát
- 07:12 Fáklyákat dobtak az oktatási minisztériumba, folytatódtak a durva diáktüntetések Tiranában
- 07:00 Olyan ritka fajt fogtak Tata közelében, hogy 40 madarász indult a helyszínre az ország minden részéről
- 07:00 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 00:00 „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)
- 00:00 „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x)
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 20:53 A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant
- 06:00 Dunántúli ősz: mesés vidéki utcák és terek
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 16:25 Orbán Viktor szerint a Tisza a pedofilok érdekében írta át a gyermekvédelmi törvényt
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 17:54 Ki állhat a közmédia élére? – Van, aki már a szakmai elképzeléseit is ismertette
- 15:35 Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 15:00 Lemondása után az ügyészségnek is hátat fordít az előző legfőbb ügyész
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
