A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az év végén megvásárolta a Super Közért Rt. bolthálózatát. A hosszú ideje tartó tárgyalássorozat – a Spar eredeti, részleges portfolioszerzési szándékaitól eltérő módon – a teljes részvénypakett, azaz a 27 egységből álló üzletlánc megvásárlásával végződött. A valóságos egyesülés azonban még várat magára, mivel a szerződést csak leghamarabb februárban hagyja jóvá a Gazdasági Versenyhivatal. A vételár pontos nagyságát egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy az eredeti 4 milliárd forintos összeget a Super valószínűleg 2,5-3,0 milliárdra csökkentette. Az izraeli Super Sol társaság 1994 nyarán, a Budapest Közért 24 tagú láncának privatizációjakor szállt be a magyar élelmiszer-kiskereskedelembe. Az 1996-os év végén az említett közérthálózat részvényeinek 77,3 százalékát birtokában tudva még bővítési terveket dédelgetett. A multinacionális vállalatok jelenléte azonban ezen a piacon is a verseny kiéleződéséhez vezetett, így a Super – a további terjeszkedés, s a hosszú távú működés sikerességében kételkedve – a kivonulás mellett döntött, noha ezt idei, közel 14 milliárd forintos forgalma nem feltétlenül indokolná. Az új tulajdonos, a mintegy 2 ezer főt foglalkoztató Spar 1996-os kiskereskedelmi forgalma elérte a 18 milliárd forintot, tavaly pedig meghaladta a 30 milliárdot is. A cég vezetői úgy gondolják, hogy a Super-egységekkel kiegészülő bolthálózat 10-12 milliárd forinttal is megnövelheti a Spar 1997-es, az enélkül 20 milliárd forint körülire tervezett bevételét.
- 07:30 Kvíz: tejföl az égésre, krumpli a zokniba – ismeri a régi népi gyógymódokat?
- 07:09 Magyar Péter: érkezik Emmanuel Macron, lesz új gyermekvédelmi törvény, a KDNP-s képviselők mehetnek fóliázni
- 07:09 Lemondott az USA súlyos botrányokba keveredett athéni nagykövete
- 07:08 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 06:46 Újabb változásokat jelentett be a NAV: minden EU-n kívülről érkező, netes csomagrendelést érint
- 06:37 Elgázolt egy embert a vonat Debrecenben
- 06:35 Város a városban – ahol a panelek között közösségek és életre szóló barátságok születtek
- 06:33 Irán új taktikákra váltott
- 06:15 Kiderült, milyen előzmények után mondott le az energetikai államtitkár
- 07:00 Ilyenre még nem volt példa a bakonyi erdőkben
- 06:00 Több mint 200 kilométert utaztak, hogy lefotózzák a balatoni madárszenzációt
- 05:58 Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte
- 05:00 Kihirdették a győzteseket: szívszaggató 2026 legjobb természetfotója
- 03:33 „Egyedülálló élménytől, ismertségtől fosztottak meg minket” – csalással ütötték el a magyar 3x3-as kosárválogatottat az olimpiától
- 20:10 Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol!
- 20:17 A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát
- 21:41 Oroszország ellen az eddigi legnagyobb szankciós listát fogadták el, Ukrajna haladhatott az EU-csatlakozás útján
- 17:10 A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába
- 03:33 „Egyedülálló élménytől, ismertségtől fosztottak meg minket” – csalással ütötték el a magyar 3x3-as kosárválogatottat az olimpiától
- 23:47 A Bayern megégett Norvégiában, Sallaiék ellen fordított a Barca
- 13:48 Borbás Marcsi először beszélt arról, hogy veserákja volt
- 14:43 Készüljön: óránként akár 15 hullócsillagot is láthat ezen a hajnalon
- 21:19 Itt az újabb szenzációs BL-siker a korábbi DVTK-edzővel
- 16:08 Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy testnevelés órán összeesett soproni középiskolást
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
