Legkésőbb 1998. június 30-ig a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. portfoliót cserél. Előbbi kilenc, utóbbi éppen egy tucat cég üzletrészeit, illetve részvényeit jelölte meg cserealapnak. Az ügylet létjogosultsága abban áll, hogy az MFB csomagjában szereplő cégek közül több is (például a FÉG Rt.) tartós állami tulajdonban marad, így végső soron a vagyonkezelőhöz tartozik. Ezen társaságokért az ÁPV Rt. a Salgótarjáni Acélgyár, a Salgótarjáni Öblösüveggyár részvényei, három-három repülőtér és laktanya, illetve egy lő- és gyakorlótér átadásávál próbálja meg kárpótolni a bankot. A cserén kívül a felek sort kerítenek a Rába Rt.-vel és a Tisza Bútorgyárral kapcsolatos elszámolásra is. Az MFB ugyanakkor érdeklődik a Limpex Rt. iránt is. Huszty András, a bank vezérigazgatója szerint a jövő hét elején tető alá kerül az a szerződés, amelynek értelmében a hitelintézet készpénzért megvásárolja a négy hazai konzervgyárat birtokló társaság 51 százalékát a Kereskedelmi és Hitelbanktól. Az új tulajdonos határozott célja, hogy két éven belül a négyeket tőzsdére vezesse, míg a Limpex Rt. fennmaradó 49 százalékos tulajdonrészét értékesíteni kívánja.
- 11:05 Politikai földrengés Amerikában, mit áraznak a piacok? – az ÁKK vezérigazgatóját kérdeztük
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 10:48 Néhány fontos funkció nem lesz elérhető rövid ideig az OTP-nél vasárnap
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 10:32 Életveszélyes belső szervi elzáródást okozhat ez a vízgyöngy
- 10:17 Történelmi eredmény: víz alatti vulkánt használtak áramtermelésre
- 10:04 Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
- 09:53 Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
- 09:48 Órákon át verte, majd fel akarta gyújtani a volt nejét nőnapkor, vádat emeltek ellene
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 09:01 Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt
- 08:55 Súlyosabb büntetést kértek az ír férfire, aki szex közben megfojtott egy amerikai nőt Budapesten
- 08:36 Szellemfajt azonosítottak Magyarországon
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
