A magyar vállalatoknál általában nincs igazi készletgazdálkodás, azaz nem figyelik a készletszinteket, a készletekben lekötött tőkét; a készletezés a régi szakemberek lelkiismeretére van bízva, pontos szabályok, ügyrend, napra kész statisztika nem létezik – összegezte tapasztalatait az SAP integrált vállalatirányítási rendszer bevezetésével foglalkozó Kalocsai István, a Coopers & Lybrand Dynasoft Rt. tanácsadója. Az SAP a világ vezető integrált ügyviteli szoftverjének számít. Van számviteli, controlling, kereskedelmi, termelésirányítási, minőségbiztosítási, anyaggazdálkodási, karbantartási és emberi erőforrás modulja, s ezek külön-külön is működhetnek. Mindegyikhez tartozik információs modul is, ami követi az elemi mozgásokat, s ezt rögtön tovább is viszi a főkönyvbe, továbbá statisztikát is készít: tehát megteremti azt az információs bázist, amelynek alapján ki lehet építeni egy korszerű készletgazdálkodási rendszert. Ennek bevezetésénél Magyarországon további probléma, hogy a szállítási fegyelem mindmáig nem érte el az európai szintet. A vállalatok nem tudják megmondani, melyik anyagot mennyi idő alatt szerzik be, de azt sem, hogy házon belül mennyi idő alatt készül el valami. Ha léteznek is ilyen normaértékek, a rendszer bevezetésénél kiderül, hogy alig van közük a valósághoz. Hazánkban eddig – az SAP Österreich GmbH információja szerint – közel száz SAP rendszert adtak el. Kalocsai István úgy tapasztalta, hogy ezek csaknem mindegyikében alkalmazzák az anyaggazdálkodási modult (azaz a beszerzés, készletvezetés és számlaellenőrzés funkcióit), de a rendszer által a korszerű készletgazdálkodáshoz nyújtott lehetőségeket – mint például a gépi szükségletszámítás, készletszint-tervezés, vagy a készlet-statisztikai adatok rendszeres kiértékelése – már csak az esetek felében használják ki.
- 06:00 Kvíz: felismered a magyar hírességeket csak a szemeikről?
- 05:58 Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után
- 05:31 Kvíz: 6:3? Messi első Aranylabdája? Találd ki, melyik évben történt ez a futballtörténelmi pillanat!
- 05:30 Az ókor urai: az istenek – itt a nagy mitológiai kvíz
- 04:40 Teljesen megváltozhat a YouTube keresője
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 03:33 Szögletgóllal küldte padlóra a Fradi a Honvédot a női kupadöntőben
- 21:36 A május 1-i hosszú hétvégén idén először újra a gyalogosoké a rakpart
- 21:26 Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen
- 21:25 Nagyon távol került a Szeged a Final Fourtól
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.29.
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
- 20:50 A tizenegyesek meccse volt az Atlético-Arsenal: kettőt megadtak, egyet visszavontak
- 05:00 Szokatlan veszélyre figyelmeztető tábla jelent meg Székesfehérváron
- 14:51 „Új időszak kezdődik" – Orbán levelet írt a Fidesz tagjainak
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 16:56 Fekete Giorgio: A tavalyi fesztiválszezonban előadók között teljesen tudvalevő volt, hogy bárkinek, bárhol be lehet kamerázva a backstage-e
- 14:27 Hat kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben
- 17:19 Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
- 12:27 „Nem kell itt a királynőt játszani!” – beszólt a bírónőnek Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki egy elképesztő történettel állt elő
- 12:45 Bajnokok Ligája: a tévében is látható lesz az Atlético–Arsenal elődöntő
- 11:57 Megszólalt Lánczi Tamás: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható”
- 21:04 Trump: Hamarosan lehet megoldás az orosz-ukrán háború lezárására
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
