Az alapítási engedélyen túl, a működési engedélyen viszont még innen van jelenleg a Földhitel- és Jelzálogbank, melynek alapító okiratát a múlt héten írta alá Medgyessy Péter pénzügyminiszter. A társaság a jelzáloghitelezésről szóló törvény minimum-előírásának megfelelően 3 milliárd forintos alaptőkével jött létre. Az állam, illetve négy bank által alapított hitelintézet várhatóan januártól működik majd, s helyez ki már első évében mintegy 15 milliárd forintnyi hitelt, termőföld- és ingatlanfedezet mellett. Ehhez forrást jelzáloglevelek kibocsátásával kívánnak szerezni. A bankban ma gyakorlatilag 85 százalékos az állam tulajdonhányada, ez azonban – fejtette ki a pénzügyminiszter – az elkövetkező években nyilván csökkenni fog. A jelzálogleveleket a hitelintézet a tulajdonosai fiókhálózatában értékesíti majd; a hosszú lejáratú papírok az értéktőzsdére is bekerülnek.
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 10:48 Néhány fontos funkció nem lesz elérhető rövid ideig az OTP-nél vasárnap
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 10:32 Életveszélyes belső szervi elzáródást okozhat ez a vízgyöngy
- 10:17 Történelmi eredmény: víz alatti vulkánt használtak áramtermelésre
- 10:04 Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
- 09:53 Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
- 09:48 Órákon át verte, majd fel akarta gyújtani a volt nejét nőnapkor, vádat emeltek ellene
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 09:01 Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt
- 08:55 Súlyosabb büntetést kértek az ír férfire, aki szex közben megfojtott egy amerikai nőt Budapesten
- 08:36 Szellemfajt azonosítottak Magyarországon
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
