Az ezredfordulóig 15-re kívánja növelni itteni áruházainak számát az Baumax Rt. A legnagyobb alapterületű új vásárterek előreláthatóan Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben nyílnak majd, de Győr, Budaörs és a főváros több kerülete is a potenciális jelöltek között van. Az osztrák anyacég 1991-ben hozta létre magyar vállalatát. Ezt követően 6 milliárd forintot fordított a pillanatnyilag 9 tagból álló áruházláncának létrehozására, és várhatóan ennyibe kerül majd a bővítés is. A tavalyi 68,7 százalékos, valamint az ez évre tervezett 30-40 százalékos forgalomnövekedés alapot adhat a terjeszkedésre. Hasonlóan dinamikusan fejlődik azonban a fő konkurens OBI is. E cég három év alatt építette ki, illetve vásárolta fel 8 áruházból álló hálózatát, melyet 2000-ig további 7 taggal kíván bővíteni.
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 10:48 Néhány fontos funkció nem lesz elérhető rövid ideig az OTP-nél vasárnap
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 10:32 Életveszélyes belső szervi elzáródást okozhat ez a vízgyöngy
- 10:17 Történelmi eredmény: víz alatti vulkánt használtak áramtermelésre
- 10:04 Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
- 09:53 Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
- 09:48 Órákon át verte, majd fel akarta gyújtani a volt nejét nőnapkor, vádat emeltek ellene
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 09:01 Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt
- 08:55 Súlyosabb büntetést kértek az ír férfire, aki szex közben megfojtott egy amerikai nőt Budapesten
- 08:36 Szellemfajt azonosítottak Magyarországon
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
