Lezárult a Graboplast road-showja, és kezdetét vette a cég zártkörű részvénykibocsátása. Egy globális letéti igazolás (GDR) 9,50 dollárt ér, ami részvényenként 11,2 ezer forintot jelent. Ezzel legalább 700 millió forinttal emelkedik a vállalatcsoport alaptőkéje. A megemelkedett tőke fedezetet nyújt a Graboplast akvizíciós törekvéseire. Ennek legújabb állomása a szlovén Juteks Vegyi- és Textilipari Rt.-ben – a Sanainvest Kft. révén – szerzett 24,9 százalékos részesedés. A Sanainvest a Graboplast szeptemberben alapított leányvállalata, amelynek alaptőkéjét az anyacég a vásárláshoz 473 millió tolarral (mintegy 550 millió forinttal) emelte meg. A Graboplast feladta korábbi, inkább a gyengén menedzselt vagy alultőkésített cégek felvásárlását jelentő terjeszkedési stratégiáját, és egy modern gyárba fektette pénzét. Ezáltal a korábbi 12 millió négyzetméter, kizárólag kétméteres PVC-padlógyártó kapacitását 13-15 millió négyzetméterrel emelheti, és beléphet a növekvő keresletet mutató négyméteres padlóburkolók piacára. A terjeszkedést jelzi az is, hogy a cég társaságot alapított Romániában. A Grabo-Transsylvania Tapétatermelő és Kereskedelmi Kft. 3,8 millió lej (körülbelül 100 ezer forint) törzstőkével jött létre, amelybe az anyacég tőkeemeléssel apportálja tapétagyártó gépsorát. Az új társaság várhatóan integrálódik a korábban összeállt győri és kesztölci tapétagyártó részlegekhez, így a Graboplast tovább terjeszkedhet a fejlődést mutató tapétaiparban. Az idénre tervezett beruházási érték 2 milliárd forint volt, amelyet már szeptemberre 400 millió forinttal túlteljesítettek.
- 12:00 „Öt éve koldusként járok, kimerültünk” – az ukrán kézisek az életbenmaradásért küzdenek
- 11:58 „Ide figyelj, te pöcs!” – Kirk Douglas lóháton fenyegette Kubrickot, hogy elkészüljön a Spartacus leghíresebb jelenete
- 11:53 Bombával fenyegetett valaki több iskolát Budapesten, terrorcselekmény előkészülete miatt nyomoz a rendőrség
- 11:50 Kapitány István nagy nemzetközi cégeket megjárt vezetőt nevezett ki a Posta élére
- 11:22 „Nagy meglepetés nem lesz” – mondta a Fradi Európa-liga-ellenfele a meccs előtt
- 11:21 17 év fegyházat kapott a novajidrányi rém, aki megerőszakolta és árokban hagyta áldozatát
- 11:15 Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is egyből rácsapta az ajtót – portré Lannert Juditról
- 11:13 A Bazilika előtti karácsonyi vásárt választották Európa legszebbjének
- 11:10 Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében
- 10:57 Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 10:49 „Éljen Adolf Hitler!” – ezért indult nyomozás 1986-ban
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 10:39 Samuel L. Jackson tudja, mi kell a netezőknek: eldarálta az Ezékiel 25:17-et
- 10:35 „Megszurkállak, ha nem vonod vissza a vallomásodat” – börtönből fenyegette meg a tanút a drogkereskedő
- 10:28 Parkolósávból lesz kerékpárút a Rudas fürdővel szemben
- 07:19 Döntött a strasbourgi bíróság: Orbánék jogsértően korlátozták a pedagógusok sztrájkjogát
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 11:10 Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében
- 08:35 Nyolc évet kértek az ittas autómosóra, aki elgázolt egy triciklivel közlekedő 41 éves nőt, majd sorsára hagyta haldokló áldozatát
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 07:12 Fáklyákat dobtak az oktatási minisztériumba, folytatódtak a durva diáktüntetések Tiranában
- 11:15 Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is egyből rácsapta az ajtót – portré Lannert Juditról
- 10:35 „Megszurkállak, ha nem vonod vissza a vallomásodat” – börtönből fenyegette meg a tanút a drogkereskedő
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
