Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 25 százalékos tulajdonrészt szerezhet az Antenna Hungária (AH) Rt.-ben. Az erről szóló döntést a műsorszóró részvényeinek több mint 87 százalékát kezében tartó Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. hozta, illetve érvényesítette az AH pénteki rendkívüli közgyűlésén. A közel 3,5 milliárd forintos tőkeemelés lejegyzésére október 13-tól november 30-ig kerülhet sor. Ezzel az AH jegyzett tőkéje 13,8 milliárd forintra nőhet. A bökkenő csupán az, hogy az ORTT legfeljebb 2,5 milliárd forintot fordíthat e célra a műsorszolgáltatási alapból. Emellett még az is kérdéses, hogy a testület szerezhet-e egyáltalán tulajdonrészt a felügyelete alá tartozó cégekben, így az AH-ban vagy például a Mokép Rt.-ben. A parlament alkotmányügyi bizottsága ugyanis még nem foglalt állást az ügyben. A műsorszóró szeptember 26-ára tervezett közgyűlésén még a napirendi pontok között szerepeltek az igazgatóságot érintő személyi kérdések; híresztelések szóltak arról, hogy Máté István vezérigazgatót menesztik, s helyére esetleg a Hírközlési Főfelügyelet elnöke kerül. A múlt hétre halasztott közgyűlésen azonban nem foglalkoztak ezzel a témával.
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 17:47 Közeleg a határidő: tízezreknek kell lecserélniük a régi, könyv formátumú személyi igazolványukat
- 17:40 Tüntetés: százezrek mentek utcára Franciaországban a megélhetési gondok miatt
- 17:27 Jövőre Beton.Hofitól a Bagira is szól majd a margitszigeti Zenélő Szökőkútból
- 17:06 Eltűnt egy német nyugdíjas Kaposvárnál
- 16:59 „Ma vörösre változik az égbolt fölöttetek” – Orosz ultranacionalisták nevében küldtek bombafenyegetést hat olaszországi repülőjáratnak
- 16:56 „Köszönünk mindent, kapitány!” – a portugál szövetség nagy búcsúmeccset tervez Ronaldo tiszteletére
- 16:52 Vidnyánszky Attila: Mindennap úgy megyek be, hogy lehet, ez az utolsó napom
- 16:46 Kinevezés: megvan a HUN-REN új vezérigazgatója
- 16:31 Azurák Csaba visszatér a képernyőre, az ATV-nél kapott fontos szerepet
- 16:17 Hermann Veronika: Az identitáspolitika azoknak a fegyvere, akiknek nincs érdemi mondanivalója a világról
- 16:09 Tovább bővül a Most Wanted-univerzum: ezt tervezi 2027-re az RTL
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 15:52 Ügynökakták: a Mi Hazánk szerint történelmi esélyt szalasztott el a Tisza-kormány
- 15:39 Több nagykanizsai iskolában is tömeges megbetegedés történt, vizsgálják a közétkeztetést
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására
- 10:30 Helybenhagyták a döntést, Matolcsyék rács mögött maradnak
- 09:57 Bóka János követeli, hogy állítsák le az ügynökakták honlapját
- 07:00 Ismerd fel a '80-as évek slágereit az első két sorból! A korszak szerelmeseinek menni fog a 10/10
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 05:58 Bár összeomlott Orbán egykor rettegett sajtója, a romok alól régi arcok is előbújnak
- 10:57 El lehet-e törölni a rendszerhasználati díjakat?
- 14:02 Ígéretes fiatalból könnyes szemű legenda – Cristiano Ronaldo válogatottságának története képekben
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 06:54 Holtan találtak rá egy szállodai szobában Bajorország miniszterelnök-helyettesére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
