A céginformációs szolgáltatásra szakosodott vállalkozások nemcsak beszerzik a nyilvánosan elérhető adatokat, de ezek feldolgozása után állást is foglalnak: javasolják-e üzleti kapcsolat felvételét az adott partnerrel; ha igen, megmondják, hogy mekkora hitelkeretet célszerű adni nekik biztosíték nélkül – nyilatkozta a Figyelőnek Nagy István, a Magyarországi Követelésbehajtók és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének elnöke. Mindezt általában 3 ezer és 20 ezer forint közötti áron teszik, s a nagyobb összeget már egy távoli – például tajvani – üzlettárs leinformálásáért kérik. Az ügyfelek közül sokan a maguk kárán tanultak: kétes kintlévőségük beszedésére behajtót kellett alkalmazniuk, majd rájöttek, jobb már az üzlet megkötése előtt külső segítséget kérni. A behajtó cégek éppen azért juthatnak sikeresebben a pénzhez, mint maga a hitelező, mert az adós tart attól, hogy rajtuk keresztül elterjed, hogy nem fizet. A behajtónak egyébként az a feladata, hogy egyezséget érjen el, s ezt főként tárgyalásos úton kívánják elérni. Ha mégis perre van szükség, megmondja, milyen információt kell még begyűjteni a sikerhez. A behajtók körében a 3-5 ezer forintos induló díj számít normálisnak, amelyhez 10 százalék körüli sikerdíj társul.
- 17:14 A DVCS közleményt adott ki a stadionon kívül maradt Fradi-szurkolókkal kapcsolatban
- 16:43 Odavolt a gumicukorért az óvodákra és iskolákra szakosodó tolvaj, ha tudott, meg is vacsorázott
- 16:36 Caramel Nagy Ervin oldalán állt ki a Tisza Párt mellett
- 16:18 Komoly következményekkel járhat a szarvasagancs gyűjtése
- 16:10 „A hét végére börtönbe kerültök” – ellopták Cardi B hitelkártyáját, a rapper a tolvajoknak üzent
- 15:45 Magyar Péter: léptesse vissza a Fidesz a csaláson ért két debreceni jelöltjét
- 15:40 Szijjártó Péter segítséget ajánlott Iránnak a csipogós támadások után – sajtóértesülés
- 15:33 Elek Gábor csapata az EL-döntőben találkozhat magyarokkal felálló Thüringerrel
- 15:28 Kiara Lord elmondta, mi idegesíti a legjobban Ázsia expresszes csapattársában
- 15:21 Orbán: Úgy tudjuk, hogy nyerésben vagyunk
- 15:17 Fidesz-közeli, közpénzzel támogatott alapítványok hálózata található a Budapestre menekült lengyel politikus körül
- 15:16 Mészáros Lőrinc „megúszta”, nem lett semmi a Lázár János által ígért szigorú elszámoltatásból
- 15:14 Hasznos újdonságot kapnak az elmúlt évek Samsung okostévéi
- 15:13 Holtan találtak egy fiatal magyar férfit Grönlandon
- 15:09 Nagy Dávid: Ebben az országban kell egy erő, amelyik nem gyáva szar
- 05:30 Kvíz: „Én vagyok a híres egyfejű” – mennyire ismered Süsü, a sárkány kalandjait?
- 07:20 Az extra villantás sem maradt el az új Eufória vörös szőnyeges premierjén
- 06:11 Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be, Irán beleegyezett a Hormuzi-szoros megnyitásába
- 13:50 „Néha a jó szándékú, nyílt zsarolás a legjobb megoldás” – újabb Szijjártó–Lavrov-beszélgetések kerültek nyilvánosságra
- 06:38 Szijjártó: Legyen már itt a választás, és legyen eredmény
- 08:04 Az amerikai és magyar himnuszt is elénekelte Radics Gigi JD Vance és Orbán előtt – felrótták a netezők, hogy sokat hajlítgatott
- 09:04 Már csak egy hét, és megszűnik a Messenger egyik népszerű verziója
- 14:10 Demjén Ferenc letiltatta a Mi vagyunk a NER című paródiavideót
- 11:26 „Van egy rossz hírem, uram” – Magyar Péter az orosz propagandának üzent Kiskunlacházán
- 06:58 Iránytűs fordulat: A többség már Tisza-győzelemre számít
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
