A Csemege-Julius Meinl Rt. szeptember 30-i hatállyal beolvadt a 421 millió forint alaptőkéjű Kunság Rt.-be. A fúzió után az „anyavállalat” felveszi a Csemege nevét, így a papírjaikat megtartó tulajdonosok technikailag továbbra is Csemege-részvényesek. A Julius Meinl adótechnikai okok miatt döntött a 98 százalékban saját tulajdonában álló vállalattal való egyesülés mellett. A nagykereskedelmi tevékenységen kívül vagyonkezeléssel is foglalkozó Kunság Rt. ugyanis évek óta nyereséges, csakhogy mérlegében félmilliárdos elhatárolt veszteség szerepel. A számviteli szabályok értelmében a beolvadáskor ez átkerül az „új” Csemege- Julius Meinl mérlegébe, aminek következtében a cég mintegy százmillió forint társasági adót tud megspórolni. A közgyűlés emellett határozott arról is, hogy kivezeti a Budapesti Értéktőzsdéről a forgalomban lévő 18,5 ezer elsőbbségi részvényét, melyekre a Julius Meinl International AG. október 2-ával a tőzsdei szabályzat által meghatározott minimális, 101,96 százalékos árfolyamon vételi ajánlatot tesz.
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
