Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztára mellett az ÁB-Aegon beindítja kötelező avagy magánnyugdíjpénztárát is, amely már megkapta a működési engedélyét az Állami Pénztárfelügyelettől. A 32 ezer tagot számláló önkéntes pénztár ügyfelei javarészt nagyvállalatok alkalmazottai közül kerülnek ki. A pénztár az elmúlt évben 27,45 százalékos nettó hozamot produkált. Az Aegon mindemellett nyugdíjalap-kezelő kft.-vel is rendelkezik, mely humán és technikai erőforrásaival nem csupán a saját, hanem más pénztárak alapításában és adminisztrációjában is részt kíván venni. A cégnél úgy vélik, e szolgáltatásukat kiváltképp az önkormányzati nyugdíjpénztárak veszik majd igénybe. A nyugdíjpénztár – jóllehet tagtoborzásba csak most kezd, tagdíjat pedig a törvény értelmében először jövőre szedhet – a cég reményei szerint piacvezető szerepet érhet majd el.
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 06:35 Pócs János reagált a parlamenti kitiltására
- 11:40 Megbukott a Cybertruck, a Tesla leállítja a gyártását
- 12:31 Orbán Viktor Milánóban tárgyalt a fontos feladatokról
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
