Jól jellemzi a villamosenergia-ágazat privatizáció előtti súlyos helyzetét a szektorszintű eredményesség erős csökkenése, illetve negatívba fordulása (lásd a grafikont). A trend megfordítására tett erőfeszítéseket illetően a legjelentősebb változás természetesen a Magyar Villamos Művek (MVM) korábban egységes csoportjának felbontása, s az áramszolgáltatók, illetve egyes erőművek privatizációja volt. A magánosítás révén a szektor tulajdonosi összetétele, valamint a termelés, az elosztás és a szállítás szerkezete nemzetközi összehasonlításban is jelentősen módosult, az erőművek és az MVM-szolgáltatók integrált rendszere megbomlott. A magántulajdon aránya ma eléri a 70 százalékot (ez az Egyesült Államokban 80, Norvégiában viszont alig több mint 20 százalék).
A jelenlegi helyzetben a legkényesebb kérdés az ágazat nyereségességi szintjének szabályozása, s ezen belül főleg az áremelés kérdésének tisztázása. A törvényi előírás értelmében az elektromos energia árát olyan szintre kell emelni, hogy az a társaságoknál jelentkező indokolt költségek fölött, a saját tőke arányában 8 százalékos adózás előtti nyereséget biztosítson ágazati szinten. Természetesen a különböző költségek indokoltságáról igen jelentős nézetkülönbségek alakultak ki a társaságok átvilágítását a Magyar Energiai Hivatal megbízásából elvégző szakértői csoportok és az érintett cégek között. Az 1996. évi veszteség méretei és a privatizáció során ígért, illetve törvényben rögzített nyolcszázalékos tőkearányos megtérülés között azonban mindenképpen komoly eltérés mutatkozott.
Az idén eddig végrehajtott 35,2 százalékos villamosenergiaár-emelést a szolgáltatók egyértelműen kevésnek ítélik, mondván: még mindig messze vannak az ígért eredményességi szinttől. (A távolságon az október elsejétől érvénybe lépő, újabb 6,6 százalékos emelés jelentősen csökkenthet.) A másik oldalról a Magyar Energia Hivatal azzal érvel, hogy a szolgáltatók túl sok indokolatlan költséget akarnak elismertetni: az eredményességet kizárólag áremelés révén akarják növelni, ahelyett, hogy a hatékonyságjavítással önállóan is többet tennének az ügyért. A lobbyharcot tovább bonyolítja, hogy itt nem csak gazdasági, hanem politikai kérdésről is szó van.
A társaságok jövőbeni helyzetének alakulását illetően több tényező alakulását kell figyelembe venni. A cégek eltérő fogyasztói struktúrája miatt például a megjelenő hatások nem azonosan jelentkeznek az egyes szolgáltatóknál. E sajátosságon kívül három, a részvények értékét jelentősen befolyásoló mutatót emelhetünk ki: az értékesített energia növekedésének ütemét, a hálózati veszteség alakulását és a vásárolt villamos energia arányát a költségeken belül.
A szolgáltató társaságok árbevételét az értékesített energia mennyisége határozza meg. E téren a két fő szegmens, a háztartási és az ipari fogyasztók viselkedése különböző. A lakossági fogyasztás merev jellegével ellentétben, az ipari jóval érzékenyebb a konjunktúrára. Így a jövőben továbbra is egy a GDP-növekedéssel erősen együtt mozgó villamosenergia-igény prognosztizálható. Az értékesíthető mennyiség – a GDP kisebb vagy nagyobb bővülésének függvényében – évi 1-2,5 százalék között növekedhet. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a fejlettebb régiókban szolgáltató társaságok – ilyen például az Édász és az Elmű – jelentősebb bővülést érhetnek majd el. (Az egy családra jutó villamosenergia-fogyasztás Franciaországban közel duplája az itteninek.)
A hálózati veszteség kérdése tipikusan az a pont, ahol lényeges belső tartalékok lehetnek. Egy nemzetközi összehasonlítás szerint például Németországban 4,4 százalékos, Franciaországban 7,5 százalékos, Csehországban 9,1 százalékos hálózati veszteséget regisztrálnak. A magyarországi ágazati átlag ennél jóval magasabb: 12,9 százalék. Meg kell jegyezni, hogy ennek csak egy része adódik technikai okokból, s komoly hányada jogtalan áramvételezés. Ennek kezelése a számlázási és mérési rendszerek jelentős beruházásokkal történő fejlesztését igényelné.
Egy további lényeges elem a vásárolt energia aránya a társaságok költségszerkezetén belül. Ennek nagyságrendje átlagosan 70-75 százalék, ami jól mutatja, hogy a költségek túlnyomó része az árszabályozás függvénye. Ugyanakkor a társaságoknak e téren is van némi mozgásterük, hisz bizonyos keretek között a területükön lévő erőművektől közvetlenül, az MVM közvetítése nélkül is vásárolhatnak. Itt persze újabb befolyásoló tényező, hogy a különböző erőművek önköltsége jelentősen eltérő, illetve hogy van olyan áramszolgáltató, amelynek területén nincs erőmű.
A várható tőzsdei fogadtatás előrejelzéséhez érdemes kitekinteni a nemzetközi porondra. A relatív P/E mutató (az ágazat P/E és a részvénypiacok átlagos P/E mutatójának aránya) tekintetében a világátlag 97 százalék, az ipari országoké 105 százalék, a fejlődőké pedig 95 százalék. A magyar piachoz legközelebb álló cseh piacon a helyi áramszolgáltatók 133 százalékos relatív P/E-n forognak. Hasonló szinten, 135 százalékon szerepel a német RWE cég is, amely Magyarországon az Elmű és az Émász stratégiai befektetője.
A társaságok várható eredményeit illetően az OTP Broker várakozása szerint 1997-ben már minden társaság pozitív üzemi eredményt tudni majd felmutatni, és csak az Émásznál prognosztizálható adózás előtti veszteség.
Azonban az árfolyamokat – s a pénzügyi befektetők megjelenésének valószínűségét – jelentősen befolyásolhatja például a közkézhányad aránya. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a jövőben az áremeléseknél jelentős differenciák lesznek a háztartási és az ipari fogyasztók között, ami ugyancsak eltérően érintheti az egyes szolgáltatókat. (Miközben a nemzetközi árarányok alapján a háztartási fogyasztói árak csaknem duplájára rúgnak az iparinak, addig Magyarországon közel azonos ezen két fogyasztói szegmens árszintje.)
Összességében megállapítható, hogy az áramszolgáltató részvények a hazai és a külföldi befektetők számára egyaránt stabil és kedvelt befektetési célpontok lehetnek. Különösen azt követően, hogy a társaságok 75 százalékos költségelemét kitevő villamosenergia-vásárlás, illetve -értékesítés áremelési kérdései megfelelő szabályozási keretek között fognak működni. Hiszen az állami szabályozás az árbevételi és a költségoldalon is jelentősen determinálja a társaságokat. Más oldalról viszont ez a tény biztosíthatná a cégek stabil növekedését is.
