Gazdaság

AMERIKAI ÁLLAMHÁZTARTÁS – Takarékosan

Kellemes meglepetést hozott az amerikai költségvetés legutóbbi pénzügyi évének végelszámolása. Az amerikai államháztartás deficitje - amely ötödik esztendeje csökken - utoljára 1974-ben volt az ideihez hasonlóan kedvező.

Nem lépi túl a 34 milliárd dollárt az amerikai költségvetés hiánya a Kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) napokban közzétett adatai szerint. Az eredeti előrejelzések 115-120 milliárd közötti negatív egyenlegről szóltak. A bevételek azonban 71 milliárd dollárral meghaladták a tervezettet, miközben a kiadások 10 milliárddal elmaradtak a várttól.

Jövőre – technikai okok miatt – 57 milliárd dolláros deficittel számolnak a szakemberek. A hiány 1999. és 2001. között fokozatosan csökken majd, 2002-re pedig – a Fehér Ház és a Kongresszus között nemrég megszületett kompromisszum nyomán – már 32 milliárdos többlettel lehet számolni.

A CBO előrejelzése 1999. és 2007. között átlag évi 2,3 százalékos GDP-növekedésen alapul. Idénre 2,1 százalékos, 1998-ra 3 százalékos inflációra számítanak az elemzők, akik szerint a Fed jövőre enyhén emelni fogja az egynapos bankközi kamatlábat. A munkanélküliségi ráta 1997-ben 5 százalék lesz (ez 1973 óta a legalacsonyabb), jövőre pedig 5,1 százalékosra emelkedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik