Élénk találgatás folyik az OTC-piacon a tekintetben, melyik is lesz az az áramszolgáltató társaság, amelyiket először vezethetnek be a Budapesti Értéktőzsdére. Természetesen minden befektetőnek megvan a maga tippje. A Figyelő ehhez csak annyit tud hozzátenni, hogy az utóbbi időben két társaság, a Titász és a Dédász bevezetésével kapcsolatosan erősödtek fel a piaci pletykák, de nyíltan a két cégben irányító Bayenwerk nem vallott eddig szint. A bevezetésről a nyilvánosság előtt pozitívan eddig csupán az Édász és a Démász francia szakmai tulajdonosa, az EDF nyilatkozott – igaz, az 1998. december végi végső határidőn belül itt sem hangzott el pontos menetrend. Az Elműben és az Émászban irányító RWE eddig kitért a tőzsdei bevezetést firtató kérdések elől. Pedig érték-papírpiaci szakértők szerint a tőzsdei bevezetés nem csak a pénzügyi befektetőknek, de a szakmai tulajdonosoknak is érdekében áll, hiszen ez a mostani OTC-árakhoz képest az áramrészvények újabb emelkedéséhez vezethetne.
- 05:41 Egy éve ilyenkor: elgázolt egy biciklist a rendvédelmi dolgozó, majd levette áldozatáról a fényvisszaverő mellényt
- 05:31 Öten haltak meg Bükkábránynál
- 02:03 Amint véglegessé vált a skótok kiesése, lemondott a kapitányuk
- 23:56 „A mai nap életem egyik legrosszabb napja” – őszintén beszélt sérülésekkel tarkított szezonjáról a spanyol szélső
- 23:09 „Jövőre Magyar Péter itt lesz a Pride-on velünk” – mit vár a Tisza-kormánytól az LMBTQ-közösség?
- 22:16 Kicsinyes büntetést kapott az uruguayi válogatott, miután kizúgott a vébéről
- 22:00 Csányi Sándor, Világi Oszkár és Váradi József is lemondott egyetemi kuratóriumi tagságáról
- 21:32 NHL-csapat draftolta a 18 éves magyar jégkorongost
- 21:29 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 27.
- 20:57 Lemond Aleksandar Vucic, de nem megy messzire
- 20:38 Hűsítő pontként hasznosul a letartóztatott Őrsi Gergely polgármesteri irodája
- 20:37 Kapitány István: 22 tagállammal közösen építünk európai energiatárolókat
- 20:22 A karaktergyilkos edző, aki a vébén magának ártotta a legtöbbet
- 20:01 Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
- 05:00 Tomboló kánikulában, embert próbáló munkával szedik a fokhagymát a Makó környéki földeken
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 720 millió forint volt a tét
- 20:38 Hűsítő pontként hasznosul a letartóztatott Őrsi Gergely polgármesteri irodája
- 15:26 Eljárást indított a rendőrség azokkal a fiatalokkal szemben, akik szivárványos zászlókat dobtak az Erzsébet hídról a Dunába
- 16:08 76,9 °C-os műbőr ülésen ült egy reptéri dolgozó, reagált a közlekedési minisztérium
- 15:28 Kapitány István: Teljesítménycsökkenés jön a paksi atomerőműben, de a lakosságot ez közvetlenül nem érinti
- 20:01 Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
- 22:16 Kicsinyes büntetést kapott az uruguayi válogatott, miután kizúgott a vébéről
- 13:50 HungaroMet: Már most megdőlt a napi melegrekord
- 18:44 Megdőlt egy újabb napi melegrekord Magyarországon
- 16:42 Tűz ütött ki az ország több pontján
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
