Gazdaság

Holdvilág

Holdakat akar megmozgatni a kormány: a képviselők áldását kérve liberalizálná a honi földpiacot. Országunkban a röghöz kötött gondolkodók már akkor is riadót fújnak, ha liberalizációról hallanak, hátha még az is világossá válik számukra, hogy most a termőföld sorsa forog kockán. S mivel e kies vidéken különös figyelem kíséri a szántók múltját, jelenét és jövőjét, az ellenzék most ádáz dühvel támad minden elképzelést, amely a magyar embereken kívül bárki másnak lehetővé tenné a termőföld megvásárlását. Csapdát sejtenek: feltételezik, hogy a kormány a kárpótláskor rosszul járt téeszek revánsát segíti, illetve a külföldi spekulánsoknak készíti elő a talajt.

A kárpótlás óta tart a – hol visszafogottabb, hol hangosabb – vita: vásárolhasson-e jogi személy vagy külföldi magyar termőföldet? S jóllehet, a mai tiltó rendelkezéseket felváltó paragrafusokba öntött válasz még várat magára, a magyar földbirtokos már felelt a kérdésre. Mert a hazai földtulajdonosok egy része nem népben, nemzeti vagyonban, népszerűségi indexekben gondolkodik, s nem is a szájával politizál és szavaz, hanem az eszével és a kezével, s bizony aláírja a külföldiek által elé tett zsebszerződést. Mert el akarja adni a földjét, és fütyül arra, hogy – jól vagy rosszul felfogott politikai érdekből – mit beszél a képviselője a Parlamentben, s nem érdekli az sem, hogy szabályok tiltják a saját tulajdonával való szabad rendelkezést. Mert minden földön járó embernek tudnia kell, hogy a földművelés üzlet. S ha nem éri meg, akkor a gazda nem szánt, nem vet és nem arat, hanem bérbe adja vagy dobra veri földjét. A földbirtokos pénztárcája finomabb mérték minden politikai patikamérlegnél. Hiszen hol van az a kormány vagy politikai párt, amelyik a veszteséges termelést folyamatosan finanszírozná?

Ámbár a politikusok a harc hevében most is azt hihetik: azé az igazság, aki nagyobbat kiált. Csakhogy nem elég “népszerűségre dolgozni”, látni kell azt is, ami az ország házán kívül, a holdak világában, a földeken és a falvakban történik. Az elaprózott, életképtelen birtokokat; az élőmunka-igényes, versenyképtelen kisüzemeket; az alacsony földárakat; a mezőgazdaság óriási tőkeéhségét; a rossz szerkezetű termelést, amelyet hiába támogat a kormány a mainál tízszer több milliárddal, hatékonysága és produktuma nem növekedhet. De nemcsak a szemüket, a fülüket is nyitva kellene tartaniuk a törvényhozóknak: megérteni azt, hogy elviselhetetlen terhet ró az országra, ha a mezőgazdaság szerkezetét változatlanul hagyják. Érzékelni a széljárást, a ma még enyhébb fuvallatokat, amelyek az Európai Unió felől fújnak – onnan tehát, ahová reményeink szerint mi is menetelünk. Ahol országonként eltérő mértékben ugyan, de a magyarral szemben nyitott a földpiac, s nem gátolják a jogi személyek és külföldiek földszerzési törekvéseit.

Mert valódi földárak és bérleti díjak csak ott alakulhatnak ki, ahol piaci viszonyok uralkodnak. S országunkban fordítva ülnek a lóra azok, akik azt mondják: azért kell korlátozni a forgalmat, mert ha bármily csekély mértékben liberalizálják a piacot, akkor a külföldi spekulánsok túlságosan alacsony áron jutnak a földhöz. A sáncépítéssel a hazai birtokkoncentrációt erőltetnék, ez azonban tőke híján csak évtizedek alatt valósulhatna meg. Nem beszélve arról, hogy ennek révén sohasem alakulnak ki valódi földárak, mert a kivételes helyzetben lévő magyar gazdának nem érdeke bagónál többet adni a kényszerhelyzetben lévő eladó birtokáért. A nyomott földár gátolja a beruházásokat és a korszerű technológiák elterjedését is, mert hiába lép ki a kvázi piacra a jelzálog-hitelintézet, alacsony értékű földre nem adhat komolyabb összegű hitelt.

A külföldi kereslet jótékony piaci hatása viszont illegális viszonyok között is megmutatkozik, hiszen ott, ahol a hírek szerint a külhoniak már vásárolni kezdtek, jelentősen megnövekedtek a földárak. S ez még akkor is tény, ha a Dunántúlon még mindig tizedannyiba kerül egy hektár, mint Ausztriában. Éppen ezért, az Európai Unióba törekvő Magyarország sem tehet mást, minthogy lépésről lépésre, okosan, feltételeket szabva lehetőséget ad arra, hogy jogi személyek és külföldiek is hozzájussanak e speciális termelőeszközhöz. Mert jobb lenne okulni a kilencvenes évek történeteiből, mint esetleg az uniós csatlakozásunkkal egy időben ismét elkövetni a hirtelen piacnyitás hibáját, aminek következtében korábban a feldolgozóipar jó része tönkrement.

Mert hiába minden tiltás, a spekuláció már régen megkezdődött. A külföldiek, akiktől sokan leginkább óvni akarják a magyar földet, már több ezer hektárt vásároltak maguknak a ma még a fiókok mélyén lévő, rejtett szerződések alapján. Ez az igazság, és nem az a politikai adok-kapok, ami a holdak világa körül folyik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik