Aznar szerint Spanyolország már megfelel a monetáris unió legtöbb kritériumának. A kamatlábak az egy évvel korábbi 8,75 százalék után ma 5,5 százalékon állnak, az éves infláció 1968 óta a legalacsonyabb (2,2 százalék) és az idén 3 százalékos gazdasági növekedés várható. Elérhetőnek látszik az idei cél, a deficit leszorítása a GDP 3 százalékára (1995-ben 6,6, 1996-ban pedig 4,4 százalék volt). Csak az államadósság lépi túl a 60 százalékos limitet, de az is csökkenőben van és biztosan alacsonyabb lesz, mint Belgiumé, amelyet pedig az egységes valuta biztos befutójának tartanak.
A szégyenfoltot a munkanélküliség jelenti, amely csökkent ugyan, de még mindig 22 százalék. Több hónapig tartó, hangos tárgyalásokon azonban a szakszervezetek és a munkaadók megegyeztek az elbocsátásokat eddig terhelő magas költségek csökkentésében.
A jobbközép kormány azt állítja, hogy egyéves hivatali ideje alatt megreformálta a gazdaságot, megbirkózott a protekcionizmussal, és meglazította a Franco idejéből fennmaradt állami ellenőrzést. A folyamatot azonban – írja az Economist – valójában már a korábbi szocialista kormány megindította, Aznar csak felgyorsította és elmélyítette azt. A 2000-ig szóló, átlagosan 3,2 százalékos növekedésre alapozott optimista gazdasági előrejelzés szerint a központi kiadások 1998-ban 4,7 százalékkal, a központi beruházások pedig 10,1 százalékkal nőnek.
Lehet azonban, hogy a kormány növekedési prognózisa túlzottan optimista: bár az export és a magánbefektetések valóban nőnek, a spanyol fogyasztók kivárnak. Emellett a spanyol gazdaság több szempontból még mindig merev; a legújabb szakszervezeti megállapodás ellenére Nyugat-Európában még mindig itt a legmagasabbak a végkielégítési költségek. A tárgyaláson részt vevő munkaadók szerint nem tudható, hogy hány munkahely jön létre az egyezség következtében. A termékegységre jutó munkaerőköltség jelenleg évi 3,4 százalékos ütemben emelkedik, kétszer olyan gyorsan, mint az EU átlaga. A nyugdíjrendszer, noha már foltozgatták, hosszú távon finanszírozhatatlan; meg kell reformálni az egészségügyet és visszaszorítni a túlsúlyos bürokráciát. (Az Aznar kampányában megígért adócsökkentést elhalasztják addig, amíg a deficit nem csökken a GDP 2 százaléka alá.)
A spanyol jobbközép mindig is azt állította, hogy két ciklusra van szüksége a spanyol gazdaság “mozgásba lendítéséhez”. Nyílt kérdés azonban, hogy a még határozottabb megszorító intézkedéseket el lehet-e halasztani a remélt második ciklusra. Az Economist szerint ez kockázatos lehet. “Aznar szocialista elődje, Felipe Gonzalez is abban a hitben ringatta magát – írja a lap -, hogy a beiktatása után megvalósított szerény mértékű reformjaival megoldotta Spanyolország gondjait – harmadik ciklusában ezért mély recesszió következett be. Ha Aznar nem harcol kitartóan a jóléti rendszer és a munkaerőpiac merevsége ellen, ugyanolyan vitatható örökséget hagyhat maga után, mint Gonzalez, akár lesz második ciklusa, akár nem.”
