Néhány évvel ezelőtt a magyar polgár még alig tett különbséget a szóda- és az ásványvíz között – illetve csak annyiban, hogy az utóbbit fölösleges luxusnak tartotta. Az utóbbi néhány évben a szokások mindenesetre alaposan átalakultak. Bár a csapvíz még ma is a legolcsóbb szomjoltó – literje körülbelül ötszázszor kevesebbe kerül, mint a palackozott, esetleg szénsavval dúsított ásványvízé -, ma átlagosan 5-6-szor annyi ásványvizet iszik meg évente a magyar állampolgár, mint a nyolcvanas években. (Lásd táblázatunkat)
Szakértők úgy tartják, hogy az elmúlt időszak ugrásszerű növekedése már nem folytatódik, de a piac bizton számíthat arra, hogy évről évre 10-15 százalékkal több ásványvíz fogy itthon, és az egy főre jutó mennyiség 2-3 éven belül 20-22 literre növekszik. Reménykedésüket az is táplálja, hogy a magyar fogyasztás adatai egyelőre még köszönőviszonyban sincsenek a nyugat-európaiakkal. (Az adatok nem tartalmazzák az olyan termékeket, mint például a Coca Cola-féle Bonaqua, amely különféle sókkal mesterségesen dúsított, úgynevezett “csinált csapvíz”, ám a piacon konkurense a többi klasszikus ásványvíznek.)
A “vízi” nagyhatalmaknak számító Olaszországban, Németországban vagy Franciaországban évente 100 liternél is több ásványvíz csúszik le az emberek torkán, de még Belgiumban is 80 liter feletti az átlag. Az uniós “számmisztikán” túl az is a hazai szakemberek bizakodását támaszthatja alá, hogy lassan a magyar szokások is átalakulnak, és előtérbe kerül az egészséges életmód, vele együtt pedig az ásványvízfogyasztás. A hazai divatdiktátornak számító Budapest egyelőre a lakosság számarányához képest sokkal többet fogyaszt: a Gfk Hungária Kft. háztartási panelvizsgálatai szerint a fővárosiak isszák meg az országban forgalmazott ásványvíz 47 százalékát. Az átlagtól leginkább a délkeleti és a délnyugati megyék maradnak el. (Ugyanez a felmérés mutatta ki egyébként azt is, hogy belföldön még mindig kísért a szódavizes múlt, hiszen a nyugat-európai fogyasztóval ellentétben a magyar vásárló számára most is az a biztos, ha buborék is van a vízben. Ezért az úgynevezett csendes vizek – bár forgalmuk nő – 2 százalékos piaci részesedése csak a választékot bővítő színfoltnak tekinthető.)
A várhatóan továbbra is növekvő fogyasztásnak a háttere is megvan. Magyarország rendkívül gazdag felszín alatti vizekben – kis túlzással, ha valaki valahol elkezd fúrni, előbb vagy utóbb értékes vízre bukkan. Ennek legutóbbi bizonyítéka az egyelőre csak a szalámigyártásáról híres Pick Rt. esete. A társaság közgyűlése éppen a minap döntött arról, hogy belép az ásványvízpiacra, miután a cég telephelyén folytatott kútfúrások nem várt eredményt hoztak. Takács János fejlesztési igazgató elmondta, hogy a gyár ivóvízellátását akarták olcsóbbá tenni saját kút kiépítésével, de a 912 méter mélyről felhozott vízről a vizsgálatok bebizonyították, hogy ásványvízként is forgalomképes. – A palackokon szerepelni fog a Pick emblémája, és természetesen a saját bolt- és disztribúciós hálózat nyújtotta előnyöket is kihasználjuk – hangsúlyozta Takács János, aki szerint a magyar ásványvízpiac még egyáltalán nem telített; van helye az új terméknek is.
Ezzel a véleményével a szegedi cég fejlesztési igazgatója lehet, hogy egyedül marad; a már működő termelők és forgalmazók mindenesetre a nagy ásványvízboom lecsengésével nem nézik jó szemmel egy-egy újonnan érkező szárnypróbálgatásait. Ez nem is csoda, hiszen a piacon egyre élesebb a konkurenciaharc: az ágazat 1993-as privatizációja óta szinte osztódással szaporodnak az e területen üzletet remélők. Az Ásványvíz Terméktanácsnak jelenleg már több mint 20 tagja van, amelyek a hazai termelés több mint 90-95 százalékát adják. A terméktanácson kívüli néhány hazai termelő mellett élezik a versenyt az importvizek is, amelyek piaci részesedését 3 és 10 százalék közé teszik attól függően, hogy melyik oldalról nyilatkoznak a piaci résztvevők. Az ásványvizek termeléséről és eladásairól ugyanis nincsenek hiteles adatok: a Központi Statisztikai Hivatal nem készít kimutatásokat erről a területről, így csak a becslésekre, valamint a különböző piackutatásokra lehet hagyatkozni.
A terméktanács illetékesei legalább tagjaik forgalmáról viszonylag pontos adatokkal rendelkeznek. Bikfalvi Istvánné főtitkár azonban csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy a három legnagyobb: a Pepsi Co. tulajdonában lévő Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőipari Rt. (FÁÜ Rt.), a brit érdekeltségű Kékkúti Rt. és a német ásványvizes cég, a Franken Brunnen kezében lévő Apenta Kft. együttesen a piac 80-85 százalékát jegyzik. Ennek a szeletnek a megoszlásáról azonban csak maguk a cégek tudnak információkat adni.
A Figyelőnek nyilatkozó cégvezetők szavaiból az derült ki, hogy a FÁÜ Rt. két terméke: a Margitszigeti Kristályvíz és a Harmatvíz együttesen 50 százalék fölötti részesedéssel bír. Miklósvári Géza vezérigazgató azt is elmondta, hogy a prímet a Kristályvíz viszi el a maga 45 százalékos piaci súlyával.
A második helyet a Kékkúti Rt. foglalja el, amelynek termékei: a Kékkúti, a Balfi és a Theodora Quelle együttesen 22-23 százalékos szeletet hasítanak ki a piacból. Ehhez Fehér Tibor vezérigazgató annyit tett hozzá, hogy literben számolva ennél valamivel alacsonyabb, értékben viszont magasabb adat jön ki, mivel a Kékkúti fő terméke a vendéglátásban igen népszerű 0,33 literes, eldobható üvegű ásványvíz. A társaság részvényei nemrégiben a nyilvános tőzsdei forgalomban is megjelentek, így pontos adatok állnak rendelkezésre a tavalyi év eredményeiről. A Kékkúti Rt. árbevétele 1996-ban 40 százalékkal bővült, és 1,1 milliárd forintra emelkedett, eredménye pedig 25 százalékkal lett magasabb az előző évinél: a magyar mérleg szerint elérte a 103 millió, a nemzetközi audit szerint pedig a 118 millió forintot.
A piac harmadik legnagyobb szereplője, az Apenta körülbelül 10 százalékos részesedést mondhat magáénak, de Agárdi Ferenc vezérigazgató azt reméli, hogy az év végére sikerül elérni a 15 százalékot. Az Apenta eredményei is azt bizonyítják, hogy az ásványvízpiacon egy pillanatra sem lankad a verseny. – Három évvel ezelőtt még 13 százalékon álltunk, aztán egészen 9 százalékig estünk vissza, és csak tavaly indult meg a felzárkózás – vázolta az ásványvízpiaci hullámhegyek-hullámvölgyek mozgását a vezérigazgató. Mindez a cég eredményein is meglátszott: 1996-ban bruttó 800 millió forintos árbevétel mellett 100 milliós veszteségük keletkezett, amelynek hátterében egy nagyobb fejlesztés áll. Az idén ugyanekkora nyereséget terveznek, 1,3 milliárd forintos árbevétel mellett.
A három nagy és a számtalan kisebb hazai vállalat termékei, illetve a külföldi vizek között éles verseny zajlik a fogyasztókért. Az eszközökben nem mindig válogatnak: az elmúlt évek már szolgáltattak példákat arra, hogy a szabványoktól a vizek ásványianyag- és nyomelem-tartalmának megvitatásán keresztül az általános forgalmi adó mértékéig milyen különböző témákban tudnak egymásnak feszülni az indulatok a magyar és a külföldi vizek forgalmazói vagy éppen a kisebb és a nagyobb vállalkozások között. (Lásd erről keretes írásunkat.)
Habár ezek a piacinak egyáltalán nem nevezhető viták nem jutottak nyugvópontra, a verseny ma inkább a boltokban dől el, ahol egyébként az átlagvásárló nem vesztegeti az idejét azzal, hogy kisilabizálja: melyik ásványvíz mennyit tartalmaz ebből vagy abból az ásványi anyagból és nyomelemből, s egyáltalán, hogy ásványvízként jelölik-e meg a címkén. Sőt az sem feltétlenül érdekli, hogy magyar vagy külföldi vízről van-e szó. Egészen más indítékok alapján teszi a kosarába a palackot: döntő lehet például számára az ár, főleg, mert a magyar fogyasztó még mindig nehezen érti, hogy miért kell neki majdnem annyit, sőt néha még többet is fizetnie a vízért, mint az üdítőitalért vagy a gyümölcsléért.
Borszéki Béla, aki korábban az Ásványvíz Terméktanács főtitkára volt, ma pedig szakértőként tevékenykedik, a következőképpen vezette le az ár kialakulását: a víz előállítása a kútfúrástól a kitermelésig annyiba kerül, mint az üdítőital alapanyaga; utána pedig az ásványvízre is ugyanazok a költségek rakódnak rá, mint az üdítőitalokra, a csomagolástól a disztribúcióig – így nem csoda, ha az ára is vetekszik azokéval. Borszéki Béla hangsúlyozta, hogy a felmérések szerint a hazai vevők hierarchiájában a szénsavas üdítőitalok vagy a gyümölcslevek előbbre kerülnek a palackozott víznél. A gyártók és a forgalmazók feladata lesz, hogy tudatosítsák a vásárlókban, miért érdemes ásványvizet venni – mondta a szakértő. Értesüléseink szerint egyébként a terméktanács tagjai hamarosan egy közösségi marketingprogram keretében szólítják meg a fogyasztókat.
A gyártók természetesen nemcsak az árban versenyeznek, hanem többek között abban is, hogy milyen kiszerelésben kínálják portékájukat. A FÁÜ Rt. nagy dobása az volt, hogy tavalyelőtt elkezdte forgalmazni a másfél literes visszaváltható műanyag palackokba töltött ásványvizet, ami szó szerint nagy könnyebbséget jelentett a nehezebb üvegek cipeléséhez szokott háziasszonyoknak. Ezt a lépést a hírek szerint megszenvedte a két fő konkurens, amelyek forgalma abban az évben elmaradt a tervezettől, bár maguk is előrukkoltak műanyag palackjaikkal. Az Apentánál például egyértelműen elismerték, hogy az 1995 végéig általuk kizárólagosan forgalmazott üveg elvesztette a csatát, ezért áttértek az egyszer felhasználható műanyag palackra.
A háború tovább zajlik, a versenytársak kölcsönösen be-betörnek egymás piacaira. Míg a Kékkúti korábban elsősorban a vendéglátásban és a szállodaiparban volt erős – üvegeit is erre a piacra méretezte -, addig manapság az üzletláncokra is egyre több hangsúlyt fordít. Vele párhuzamosan például a FÁÜ Rt., amelynek árbevételében egyelőre 10 százalék alatt van a vendéglátóipari forgalom, piacra dobta a 0,33 literes Harmatvizet, kifejezetten az éttermekre gondolva.
Víz és víz között tehát a végső szót a fogyasztó mondja majd ki, akivel persze korrekt módon közölni kell, hogy dúsított csapvizet, forrásvizet, ásványi sókban gazdag nedűt, gyógyhatásút vagy esetleg olyan gyógyvizet emel le a polcról, amelyből csak bizonyos betegség esetén ihat. Az európai uniós előkészületek jegyében pedig a hazai gyártók is jobban teszik, ha felkészülnek arra az időre, amikor a vámok és vámpótlékok lebontása, az európai szabványok átvétele és az áfa-kulcsok egységesítése után reménykedhetnek majd abban, hogy bármilyen előnyt is élveznek csak azért, mert magyar vizet töltenek a palackba.
