A Primagáz Rt. 1996-ban 2,043 milliárd forint adózás előtti és 1,57 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabványok alapján. (A magyar számviteli törvény szerint számolva a nyereség 1,01 milliárd forint.) A társaság pénteki közgyűlése 17,5 százalékos osztalék (630 millió forint) kifizetését javasolta a tulajdonosoknak. A Primagáz árbevétele tavaly a magyar számviteli törvény szerint 17,6 milliárd forint volt, szemben az 1995. évi 12,2 milliárd forinttal. A cég saját tőkéje 1996-ban 7,06 milliárd forintra nőtt, jegyzett tőkéje pedig 3,6 milliárdra – ezt tavaly májusban 400 millió forint névértékű elővásárlási jogot biztosító részvény kibocsátásával emelték fel. A Primagáz jelenleg a legnagyobb hazai propánbutángáz-forgalmazó és -értékesítő cég, 3200 cseretelepe a magyar piac 80 százalékát látja el. Tavaly összesen 253 ezer tonna gázt értékesített, 10 százalékkal többet, mint 1995-ben. Beruházásokra 1,1 milliárd forintot fordítottak.
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 12:57 Udvaros Dorottya: Kavarog bennem, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy én megbocsátok az anyámnak
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
