A Kvantum Investment Bank (KIB) – az egy évvel ezelőtt szentesített új stratégiája alapján – az elmúlt évben 1,2 milliárd forint követelést érvényesített, s az év második felében 300 millió forintot meghaladó konverziós célú követelést vásárolt (a bank tevékenységéről lásd bővebben írásunkat a 47-48. oldalon). A KIB múlt heti éves közgyűlésén az is elhangzott, hogy 1996 végén, illetve 1997 elején – részben konverzióval, részben közvetlenül – több mint 700 millió forint fejlesztési célú tőkebefektetésre került sor. A stratégiai célokkal összhangban 1996 végére a vagyonkezelt nyugdíjpénztár-állomány közel 1,5 milliárdra, a letétkezelt befektetésialap-vagyon pedig 5 milliárd forintra nőtt. A bank mérlegfőösszege tavaly meghaladta a 3,5 milliárd, saját tőkéje a 2,5 milliárd forintot. A tervek szerint az idén 1,5 milliárd forinttal nő a fejlesztési tőkebefektetések állománya, és 30-50 millió dollár tőkével létrejön a Fejlesztési Tőke Alap. Az év közepén 500-700 millió forint értékben saját kötvény nyilvános kibocsátása várható.
- 09:57 Bóka János követeli, hogy állítsák le az ügynökakták honlapját
- 09:54 Szikora János a rádiótól értesült arról, hogy van 6-os kartonja
- 09:51 „A sportban nem azt kell nézni, hogy az ember mit gondol, hanem leginkább azt, hogyan teljesít” – Sipos Adriánra nem számít az új kapitány
- 09:33 Bob Dylan úgy ment a pápához, mintha csak a sarki boltba ugrott volna le
- 09:22 Kutatás: a magyarok inkább nem hiszik el Orbán Viktor történetét a beszervezésről
- 09:19 „Életemben már sokkal rosszabbat is átéltem” – mondta a kilenc gólt kapó csapat edzője
- 09:08 Az ősz eddigi leghidegebb reggelén vagyunk túl
- 08:59 Török Gábor az ügynökaktákról: A kapkodás képes megölni a bizalmat
- 08:59 Elérhetetlenné váltak a BKK-s mobiljegyek és bérletek több utazó számára
- 08:45 1,3 millió androidos készüléket fertőzött meg a Google kínai partnere
- 08:22 Ügynökakták: Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az adatbázisban
- 08:21 A Tisza-kormány elkerülő utakat tervez a több települést terhelő 442-es főút mentén
- 08:13 Újabb milliókat akartak kicsalni egy nőtől, de a pénz helyett már a rendőrök várták őket
- 07:52 Felcsúton jutott egy főre a legmagasabb tőkejövedelem az országban
- 09:07 Vonattal ütközött és elpusztult egy matuzsálemi korú parlagi sas
- 21:36 Lezuhant a NASA űrtávcsöve, mutatjuk, hol lépett be a légkörbe
- 06:48 A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét bízhatják meg a kormányalakítással Izraelben
- 08:22 Ügynökakták: Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az adatbázisban
- 23:26 Kilenc gólt rámolt be Bajnokok Ligája-ellenfelének a Como
- 07:00 Mit lehet tudni az MCC-birodalom feladatait átvevő állami társaságról?
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 19:40 Ügynökakták: a katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködők nevében
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 18:04 „Nem akarok mentegetőzni, borzalmasan dühös vagyok az akkori önmagamra” – Gyurgyák János elismerte, hogy beszervezték
- 07:41 Földön fekvő ellenfelét taposta meg, villant a piros lap
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
