Tavaly mindössze 4 százalékkal növekedett a világkereskedelem; a forgalom – a történelem során először – átlépte az 5 ezer milliárd dollárt. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) múlt hét végén közzétett statisztikája azt jelzi, hogy miközben 1995-ben jelentősen emelkedett az áruk értéke, addig tavaly a dollárban nyilvántartott árszínvonal gyakorlatilag nem változott. (1995-ben az árucsere értéke 20 százalékkal nőtt.)
A megelőző évben kurrens áruk, így az irodafelszerelések, telekommunikációs eszközök iránt 1996-ban csökkent az érdeklődés, és ezek ára is süllyedt. 1995-ben még 33 százalékkal növekedett ezen árufajták kereskedelme, tavaly viszont 5 százalékkal csökkent. Lassult a szolgáltatások cseréje is: az 1200 milliárd dolláros forgalom 5 százalékos növekedést jelez az előző esztendei 14 százalékkal szemben.
A régiók teljesítményét vizsgálva a számsorok Ázsia sikersorozatának félbeszakadását jelzik. Az 1995-ös 9 és fél százalékos átlagos exportnövekedés után tavaly csak 2 és fél százalékot regisztráltak. Ez, figyelembe véve az ázsiai termelés lendületét, meglepte a szakértőket, akik a történteket az elektronikai piac beszűkülésével magyarázzák. Az export dinamikájához 1990 és 1996 között az ázsiaiak járultak hozzá a legnagyobb mértékben: a maláj eladások 18, a Fülöp-szigetiek 17, a kínaiak és thaiföldiek 16, a szingapúriak pedig 15 százalékkal gyarapodtak. Nyugat-Európa teljesítménye sem valami fényes: az export tavalyi 4 százalékos növekedése a fele a megelőző esztendeinek. Ennél is jobban visszaestek a közép- és kelet-európai országok, amelyeknek az 1995-ös 14,4 százalékos exportbővülés után tavaly meg kellett elégedniük 4,5 százalékkal.
A világ legnagyobb exportőre az Egyesült Államok, amely 624,8 milliárd dollár értékű árut és szolgáltatást értékesített külföldön: 6,8 százalékkal többet, mint az előző esztendőben. A világ exportjából az USA 11,9 százalékkal részesedik. A ranglista második helyezettje Németország, az 521,2 milliárdos forgalmi adat 0,3 százalékkal kevesebb az 1995-ösnél. A harmadik helyen álló Japán visszaesése 6,9 százalék, a szigetország exportja tavaly 412,6 milliárd dollár volt.