Gazdaság

SZAPORODÓBAN A MINŐSÉGÜGYI RENDEZVÉNYEK – Hét hátán hét

A minőségügy iránti érdeklődés növekedést mutatja, hogy az idén minden korábbinál több és nagyobb konferenciát, kiállítást szerveznek e témában. A kialakuló rendezvényverseny jó hatással lehet a színvonalra, hiszen egyre jobban meg kell majd küzdeni a szakemberek véges idejéért.

Az idei év zsongást hozott a minőségügyi rendezvények piacán. A jelenlegi tervek szerint például az ősszel két, egymással párhuzamos Minőségi Hét is lesz. Molnár Pál, az EOQ Magyar Nemzeti Bizottsága (MNB) elnöke szerint a tervezett “Európai Minőségi Hét Magyarországon 1997” rendezvénysorozat létrehozásával nem céljuk a minőségügyi szakma megosztása. Az EOQ MNB-nek lépnie kellett, hiszen az Európai Unió Bizottsága felhívással fordult az EOQ teljes jogú tagszervezeteihez, hogy tegyenek meg mindent az 1997-es Európai Minőségi Hét méltó és széles körű megünnepléséért. A magyar tagszervezet ennek nyomán felajánlotta a Minőségi Hetet már ötször megrendező Magyar Minőség Társaságnak (MMT), hogy azt ezentúl felváltva rendezzék meg, úgy, hogy az éppen soros szervezet a másikat társszervezőként bevonja. Ezt azonban az MMT nem fogadta el, így a dolgok jelenlegi állása szerint november közepén két Minőségi Hét is lesz Budapesten. Az MMT hatodik alkalommal megrendezendő konferenciájára a társaság tájékoztatása szerint eddig ötven előadó jelezte részvételi szándékát. Az előzetes tervek szerint az egyes szekciókban szó lesz például az üzleti kiválóságról, a Nemzeti Minőségi Díjról, a környezetvédelmi irányítás és a minőség kapcsolatáról, a minőségirányítás különböző szabványairól, valamint eredményeiről. A konferencia látogatóinak száma az utóbbi években meghaladta a háromszázat, tavaly pedig már négyszáznál is többen vettek részt az előadásokon. A konferenciához kapcsolódó kiállítás standjait máris túljegyezték.

Az EOQ MNB konferenciáján a két fő programot szakágazati rendezvények egészítenék ki. Az előreláthatóan a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény az a Nemzetközi Minőségügyi Konferencia lesz, amelynek középpontjában a TQM áll majd, és amelyre olyan világhírű minőségügyi szakemberek jelentkeztek előadóként, akikre maguk a szervezők sem számítottak. Az ISO 9000 szerinti tanúsítások közép- és kelet-európai helyzetéről szóló regionális konferencia szervezésének tapasztalatai egyelőre nem ilyen kedvezőek, de a szervezők remélik, hogy novemberre meglesz a tervezett 150 résztvevő.

Novemberig persze még a két rivális konferencia rendezőinek az álláspontja is közeledhet egymáshoz: nem elképzelhetetlen, hogy valamilyen együttműködést mégiscsak tető alá hoznak. A minőségügyi szakembereknek viszont addig is lesz hová menniük Budapesten. Május 29-én rendezik meg a XVII. Országos Minőségügyi Konferenciát, amelynek témája a Nemzeti és Európai Minőségi Díj lesz. Aki pedig eddig sem akar várni, az elmehet a Top Point Kft. által szervezett Qualy-Conra, amely tavaly lépett be a szakmai rendezvények sorába.

Fenyves Endre ügyvezető szerint nem a Minőségi Hétnek akartak konkurenciát teremteni; ezt mutatja a választott tavaszi időpont is. Lényeges különbség, hogy a Minőségi Hét alapvetően egy konferencia, amelyet egy kiállítás egészít ki, a Top Point rendezvénye viszont egy kiállítás, amelyen előadások is elhangzanak. A Budapesti Műszaki Egyetemen megrendezett első Qualy-Conon 23 kiállító vett részt, az idén kétszer ennyi résztvevőre számítanak. A tavalyi kiállítók kétharmada újra standot bérelt, és ezúttal sok, a múlt évben még csak látogatóként megjelent cég is a bemutatkozók táborát erősíti. Fenyves Endre a tavalyi, viszonylag kevés látogatóval és a kiállítás reklámozásával kapcsolatos kritikáknak igazat ad. Szerinte az idei rendezvényekre már több érdeklődő várható. Az április 22-24. között megrendezendő Qualy-Conon azonban nemcsak a kiállítók száma növekszik meg, hanem az előadásoké is, hiszen a három nap során folyamatos programot nyújtanak a látogatóknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik