Tizenöt-húszezer tonnányi baromfifeleslegnek kellene megtalálni sürgősen az értékesítési csatornákat – állítják a szakértők. A hazai fogyasztás jelentős visszaesése miatt erre egyetlen lehetőség lenne: a kivitel növelése. Ezt azonban nemcsak az EU-kvóta korlátozza – évi hatvanezer tonna baromfit vihetnek be a magyar termelők nyolcvanszázalékos vámkedvezménnyel -, hanem a jövedelmezőség is.
Jásdi István, a magyar export mintegy húsz százalékát lebonyolító Hungavis Rt. vezérigazgatója szerint bizonyos mennyiségen felül csak veszteséggel exportálható a magyar baromfi. Úgy látja, a növekvő kivitel ma már nem versenyképességünk javulását mutatja – éppen ellenkezőleg. A magyar termelők, mentve a menthetőt, nem törődve a ráfizetéssel, menekülnek az egyre zsugorodó hazai piacról. Hasonlóképpen vélekedik Kállay Béla, a Baromfi Terméktanács titkárságvezető igazgatója is, aki elmondta: az ipar termelésének csaknem felét, 48 százalékát szállították külföldre, mert a belpiacon már nem tudták eladni. Pedig az egészséges arány legfeljebb egyharmad lehetne, hiszen a biztonságos élelmiszer-termelés hátterét a belföldi eladások adják.
Jóllehet, az utóbbi négy-öt évhez képest a FÁK-piacon már elénkül a fizetőképes kereslet, a szakértők szerint ez nem oldja meg a termelők problémáit. Az 1995-ös gabonaár-robbanás ugyanis megdrágította a keveréktakarmányokat, s így a költségek növekedése kedvezőtlenebb piaci helyzetbe hozta a magyar szállítókat. A terméktanács információi szerint a magyar termék kilogrammonként ma másfél dollárba kerül az orosz piacon, s bár ízletesebb, nem versenytársa az amerikainak, amelyet esetenként 85 centért kínálnak.
Némi reményt kelt, hogy az orosz piacon megszigorították az amerikai importcsirkével szembeni minőségi követelményeket. Ennél is nagyobb előrelépés azonban, hogy az agrárrendtartási tárcaközi bizottság a múlt héten döntött a FÁK-ba irányuló 30 ezer tonna magyar egész csirke és csirkecomb-szállítmányok megsegítéséről. Most dolgozzák ki ehhez a termelői támogatás módszerét.
Ma azonban a hazai feldolgozóipar már negyvenszázalékos kapacitásfelesleggel küszködik, az átlagos hatékonysággal előállított csirke pedig jó, ha a 164-165 forintos kilogrammonkénti átvételi árból alig hoz három-hat forint hasznot a tenyésztőnek. Ez pedig kevés a technológia korszerűsítéséhez, így a termelő lemarad az amerikai és az uniós tenyésztők által diktált hatékonysági versenyben. Az előállítási költségek felét kitevő takarmány hasznosítása a gabonaár-robbanás után két évvel is gyenge. Az EU-ban egy kilogramm élősúly előállításához kevesebb mint két kilogramm takarmányt használnak, Magyarországon fél kilogrammal többet.
A világtendenciák ugyan okot adnak némi optimizmusra: az életszínvonal emelkedésével a fejlődő országok, különösen az ázsiai térség robbanásszerű fogyasztásnövekedését jósolják a szakértők. Sokat lendít a szárnyasok, különösen a pulykatermékek keresletén a marhák BSE-kórja, s a koleszterin-ellenes világkampány is növeli a baromfifogyasztást. Az utóbbi a fejlett országokban több százalékkal emelte a szárnyasok forgalmát a sertés rovására. Magyarországon azonban az egyik folyamat nem erősítette a másikat: tavaly itthon is csökkent ugyan a sertéshús fogyasztása, de nem emelkedett a baromfié. Sőt, a nyolcvanas évek végének rekordja – akkor az átlagpolgár évente 24-24,2 kilogramm baromfiterméket vásárolt – az elmúlt évben 21,5-22 kilogrammra csökkent. Az idei első negyedévben pedig – a baromfi terméktanács adatai alapján – az egy évvel korábbihoz képest a legális forgalom 10-15 százalékkal esett vissza. Kállay Béla szerint a vásárlóerő csökkenése már nemcsak jövedelmezőségi probléma: társadalmi feszültségeket okoz például a feldolgozásban érintett tizenegyezer foglalkoztatott és a több százezer baromfitartó körében.
Kállay az ágazatot közvetlenül érintő problémákról elmondta: tavaly az exporttámogatás 40 százalékkal csökkent, s az idén mintegy 4,8-4,9 milliárd forinttal kevesebb szubvenciót kap az ágazat a két évvel ezelőtti 8,5 milliárdnál. Leszögezte: magyarázataként nem fogadja el a GATT/WTO-egyezményre való hivatkozást. A terméktanács átadott a szaktárcának egy intézkedési csomagot arról, miként lehetne a juttatásokat – WTO-konform módon – termelői támogatásokká átalakítani.
Az ágazat legsúlyosabb belföldi problémája a feketepiac térnyerése. A terméktanács szakértői becslése alapján ma a 21,5-22 kilogrammos éves átlagfogyasztásból mintegy 10 kilogrammot a nagy feldolgozók szállítanak; 4-5 kilogramm a saját fogyasztásra előállított termék; ugyanennyi a kisfeldolgozóktól vásárolt; s legalább 2-4 kilogramm származik a feketegazdaságból.
A szakma régóta küzd az illegális “garázsvágóhidak” ellen. Jásdi István úgy véli: törekvéseik azért nem járnak sikerrel, mert valakik “homályos politikai ígéretet tettek a termelői köröknek”. A kormány visszakozását mutatja, hogy az eredeti FM-rendeletben leírtakat megváltoztatva nem 1997-től, hanem csak 1999-től kerül ki az őstermelői tevékenység köréből az elsődleges baromfifeldolgozás. Így csak két év múlva szigorítják a “parasztcsirkék” forgalmazását.
Mindez további versenyhátrányt okoz a legális, nagy feldolgozóknak – bár megfigyelők szerint nem feltétlenül mindegyiknek. Az adó- és társadalombiztosítási terhek nélkül felnevelt baromfi ugyanis a vágóhidak számára is olcsóbb. A szakemberek szerint, ha ehhez hozzászámítják a mezőgazdasági szövetkezők és termelők bejelentett szándékát, hogy könyveléstechnikailag a szövetkezetek is őstermelőkké válnak, akkor elvileg olcsóbban állítanak elő minden terméket. Ezt aztán a baromfitenyésztők és -feldolgozók is kamatoztathatják, amelyek a szakértők szerint a külföldi tőke megjelenésével egyre nagyobb versenyre kényszerülnek. A vezető hármas: a Hajdúbét, az amerikai technológiát, hibrideket használó Bábolna-csoport és a sárvári feldolgozóban tulajdonos angol Matthews belföldi vetélkedése egyelőre csak előrevetíti, hogy néhány éven belül a Kárpát-medencét is eluralja a globalizált piac.
Papócsi László, a Bábolna Rt. vezérigazgatója szerint a takarmányozásnál is több lehetőséget kínál a hatékonyság javítására a marketing, az új kereskedelmi szerkezet. A nagy kereskedelmi, illetve gyorsétterem-láncok megjelenése után csak az a beszállító marad versenyben, amelyik elég tőkeerős ahhoz, hogy elfogadja a szigorúbb feltételeket, a két-három hetes fizetést, s képes fejleszteni a disztribúciós hálózatát.
A bábolnai vezérigazgató úgy véli: az ágazat, különösen az integrációk alapját alkotó baromfitartók érdekében az államnak is nagyobb szerepet kell vállalnia, mert a fejlesztések akkora tőkebefektetést követelnek, amennyit a jelenlegi jövedelmezőség mellett a gazdák nem tudnak kitermelni. A fejlesztés a Bábolna-partner baromfitartók esetében is elkerülhetetlen, hiszen istállóiknak csupán az ötöde korszerű – felében viszont csak veszteségesen lehet termelni. A vezérigazgató olyan támogatási programot, középlejáratú kedvezményes hiteleket javasol, amelyekkel az alapanyag-termelők elvégezhetik a szükséges technológiai fejlesztéseket. A beruházásokhoz a saját erőn felül harminc százalék állami támogatást és ötven százalék kedvezményes hitelt tart szükségesnek, amelyet a termelő három év alatt kitermelhet. A hitel fedezeteként Bábolna a saját integrációjában felvásárlási garanciát is ad. Fontos az is, hogy középlejáratú hitelhez jussanak a fejlesztők, mert az egy éven belüli kölcsönökből nem lehet beruházást finanszírozni. Ha azonban elmaradnak a fejlesztések, a kilencvenes évek elejének csődhulláma ismét végigsöpörhet a baromfiólakon és a vágóhidakon.
Az érintettek szerint a jövő szempontjából fontos, hogy a Nemzeti Agrárprogramban a harmadik fő agrárterület, a baromfiágazati stratégiáját is meghatározzák. Főként azért, mert majdani tagként a magyar termelőknek más uniós országokbeliekkel együttműködve kell a piacon megjelenniük. S mivel nem kétséges, hogy belátható időn belül ebben az ágazatban is a multinacionális integrációk uralják majd a piacot, a jövő azon áll, hogy az integrációkba saját alapanyagot hasznosító társként vagy csupán importot feldolgozó bérmunkásként tud-e bekapcsolódni a magyar baromfiágazat.
