Magyarország és általában Közép-Európa a rendszerváltás óta érzékelhetően teret nyert az EU importpiacán – jelentette ki a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén Inotai András. Rámutatott: az öt CEFTA-ország részesedése az unió behozatalában immár 7 százalékot tesz ki. Ezzel a közép-európai országok elérték a latin-amerikai államok részesedését az összes EU-importban, és megközelítették a négy ázsiai “kistigris” – Hongkong, Korea, Szingapúr és Tajvan – kiviteli arányát.
Az EU legnagyobb piacán, Németországban is nőtt a visegrádi-országok exportja. A középeurópaiak Németországba irányuló kivitele meghaladja a dél-európai EU-tagállamok eladásait. Néhány szektorban különösen látványos ez a többlet: például a ruházati, az elektronikai és a főleg a gépiparban. Ez utóbbiban a CEFTA-export csaknem kétszeresen múlja felül a spanyol, portugál és görög kivitelt. Tavalyelőtti adatok szerint az öt CEFTA-országnak az EU-ba irányuló gépipari exportja olyan államok ugyanoda irányuló gépkivitelét előzi meg, mint Szingapúr, Kína, Dél-Korea, Malajzia és Tajvan. Régiónk gépiparát elemezve Inotai András rámutatott: a magyar kivitel meghaladja a cseh és a lengyel exportot. Ennél is lényegesebb azonban, hogy a kialakuló munkamegosztás szerint a másik két ország exportjában kevésbé feldolgozott termékek találhatók, mint a magyar exportban.
Inotai András szerint mind hazánknak, mind pedig az uniónak elemi érdeke, hogy Magyarországon is meginduljon a számottevő gazdasági növekedés, miután az uniós termékeknek csak ebben az esetben lesz megfelelő piacuk. A versenyképesség növekedéséhez is új beruházások kellenek. Kívánatos továbbá, hogy a belső felhasználáson belüli arány a fogyasztástól a beruházások felé tolódjon el. (Az alacsony szintű növekedésnek további kedvezőtlen makrogazdasági következménye, hogy ebben az esetben a beruházás növekedése csak a fogyasztás csökkenése árán képzelhető el.) Az ISM vezetője a növekedés szükségességének alátámasztására egy hasonlattal élt: növekedés nélkül éppen úgy nem lehet fenntartatni a stabilizációt, mint ahogyan az akrobata is leesik, ha mozdulatlanul áll a tornaszeren.
Az import várható megugrása nyomán növekvő külkereskedelmi és a fizetésimérleg-hiány Inotai András szerint elsősorban Csehországnak és Lengyelországnak okoz majd gondot. Az EU-nak azért is létfontosságú a CEFTA-országokkal szembeni külkereskedelmi aktívum növelése, mert – a mediterrán országokkal fennálló többletük mellett – ebből finanszírozzák a tengerentúli államokkal szemben mutatkozó hiányukat. Az elkövetkező években Magyarországon is nő az import, elsősorban a társulási szerződésből adódó vámlebontás, valamint a modernizációs deficitként ismert jelenség miatt. A további külföldi tőkebeáramlás feltételezi ugyanis a beruházási import növekményét, és így tartóssá válhat a fizetési mérleghiány. Az a nagy kérdés, hogy a várhatóan 1998-ra megugró import átmenetileg miként finanszírozható, legalábbis addig a néhány évig, amíg a növekvő export nem ellensúlyozza – mutatott rá Inotai András.
A professzor felhívta a figyelmet a pénzügyi alapokból való részesedés és a maastrichti kritériumok teljesítése közti összefüggésre is. Az EU pénzügyi transzferjeinek nettó haszonélvezői közül kiemelkedik Írország, amely évente egy főre vetítve 1400 márkához jut. Magyarország esetében ez a szám – a PHARE-segélynek köszönhetően – csupán 16 márka. Ha nem lenne ilyen mértékű a különbség, a maastrichti kritériumok teljesítésében is közelebb kerülnénk az EU-országokhoz: az uniós államok mutatói lényegesen rosszabbnak bizonyulnának, míg a mieink jelentősen javulhatnának. Az ISM vezetője szerint alaptalanok azok a feltételezések, hogy Magyarország nem lenne képes több segélyt és tőkét felszívni. A maastrichti kritériumrendszerrel kapcsolatban Ralph Dahrendorf német szociológust idézte, aki szerint a követelmények a múlt kihívásaira adott válaszok, vagyis a “tegnap holnapjaként” jellemezhetők. Jelenleg kétséges, hogy a kritériumok tarthatók-e – véli az ISM vezetője.
A munkaerő-piaci korlátozásoktól Inotai András nem tart: minél inkább korlátozzák a munkaerő szabad áramlását – ez ma még nemzeti, s nem közösségi szabályozás alá esik -, annál nagyobb mértékben jön majd régiónkba a külföldi tőke. A közép-európai országoknak viszont nyilvánvalóan az az érdekük, hogy a munkaerő itthon maradjon. Az EU-államoknak – ha nem oldják fel a munkaerő korlátozását – azzal kell számolniuk, hogy a gazdasági növekedést a külföldi beruházások táplálják. E jelenségre már most említhetjük a német példát. A közép-európai társult államok csatlakozása ebből következően csak akkor lehet sikeres, ha a piaci és a fejlesztési integráció egyszerre valósul meg. Ez vezethet oda, hogy az elkövetkező 10-15 évben a növekedés központjaként aposztrofált közép-európai régió tranzitként szolgáljon a nyugati áruk és a keleti piacok között. Európának sincs más esélye, ha meg akarja őrizni globális pozícióit – mutatott rá a professzor -, mint bekapcsolni Közép- és Kelet-Európát az európai munkamegosztásba.
