A szakmában úgy tartják, akkor biztos, hogy jó lesz-e a termés, ha már a magtárban van. Máig minden esetre biztató a kép. A statisztikai adatok szerint mintegy 1,3 millió hektáron vetettek búzát az országban, amely gyenge közepes négytonnás hektáronkénti átlaggal 4,5 millió tonna búzát jelent. Ehhez szakértői becslések szerint mintegy 500-800 ezer tonna áthúzód ótermésű készletet hozzászámítva 5,3 millió tonna búzával rendelkezhet az ország augusztustól. A kereskedők számításai szerint ebből a mintegy 3-3,5 millió tonnás belső szükségletet leszámítva mintegy kétmillió tonna exportárualap keletkezik, amelynek a sorsa még bizonytalan. A jelenlegi árakra jellemző, hogy az amerikai búza fob-ára mintegy 140 dollár tonnánként, az ausztrál valamivel alacsonyabb. Tehát Rijekánál legfeljebb 145 dollárért lehet eladni a magyar búzát. Ez Vermes András szerint annyit jelent, hogy a magyar határon 120, telephelyen pedig 105-110 dollárért kevesebb mint 19 ezer forintért lenne versenyképes a magyar búza, a jelenlegi húszezer forint körüli piaci árral.
- 08:36 Itt a NERflix, ahol összegyűjtötték a kormány legnagyobb botrányait
- 08:32 Marihuánát szívatott unokahúgával, aki ettől rosszul lett, erre amfetamint adott neki, végül szexuálisan bántalmazta
- 08:27 BL: Kovács Istvánt ekézik Barcelonában, mert egyértelmű 11-est nem adott meg
- 08:27 Nagy Márton és Nyitrai Zsolt avatta fel Korda György és Balázs Klári reptéri domborművét
- 08:07 Zelenszkij: Nem szólok bele a vasárnapi választásokba, a magyarok kezében van a döntés
- 07:59 Gáspár Evelin: Csalódtam a tiszásokban
- 07:38 Szabó Bence: A NAV-ot nem véletlenül hívták megszüntető gyárnak
- 07:37 Völner Pál ellen fegyelmi vizsgálat indulhat
- 07:30 Az Alkotmányvédelmi Hivatal nem találta kockázatosnak Simon Miklós 18 éven át jegelt büntetőügyét
- 07:17 Wossala Rozina a Tisza pártos Orbán Anitával főz
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Újabb üstököst figyelhetünk meg április közepén
- 06:44 T. Danny: Havonta 12-15 millió forintot költöttem el, javarészt drogokra
- 06:30 A magyarok többsége még mindig EU-párti, de nőtt a bizonytalanok aránya
- 06:23 Trump: A NATO nem volt ott, amikor szükségünk volt rá
- 05:15 Beugratós történelmi kvíz: tudod, melyik esemény történt előbb?
- 17:59 „Csak Orbánt fel ne hozza, mert itt hányom el magam” – jót és rosszat is hallottunk a kormányfőről a borsodi csatatérkörzetben
- 05:30 Heti Hetes-kvíz: mennyire emlékszel a legendás magyar talk show-ra?
- 18:38 Ilyen fát inkább ne ültessünk a házunk közelébe
- 18:46 Magyar Péter Kaposváron: Talán soha nem néztünk ki ilyen jól
- 14:58 Hajtóvadászatot indított a rendőrség Fajta Norbert ellen a felesége meggyilkolása miatt
- 18:51 Visszalép a képviselőjelöltségtől Z. Kárpát Dániel
- 20:19 Jól bevált helyen tartja az eredményváróját a Fidesz
- 07:30 Az Alkotmányvédelmi Hivatal nem találta kockázatosnak Simon Miklós 18 éven át jegelt büntetőügyét
- 15:40 Szijjártó Péter segítséget ajánlott Iránnak a csipogós támadások után – sajtóértesülés
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
