Bár a korabeli dokumentumok szerint már az 1910-es években folyt Győrben szeszesital-palackozás, mégis 1972-ig kellett várni arra, hogy a megyeszékhelyen újrainduljon a termelés. Ekkor hozták létre a vidéki palackozókat, amelyekkel a nagy pesti gyárak kapacitását bővítették. Győrött a szeszgyáron belül építették fel a palackozót, amely kommersz termékeket állított elő, és ezeket, valamint a fővárosi vállalattól vásárolt márkás italokat a környező megyékben adta el.
A Budapesti Likőripari Vállalat privatizációja nyomán azonban a Zwack Unicum már maga végezte a nagykereskedelmi tevékenységét az egész országban. Az akkor még a szeszgyár keretei között működő likőrgyárnak maradt a regionális piacának olyan kommersz termékkel való ellátása, amit rajta kívül a többi, egykori trösztbeli cég is gyárthatott. A cég fejlődéséhez országos disztribúcióra és saját márkatermékekre lett volna szükség. Önerőből azonban erre kevés esélye volt, különösen, hogy a Zwack és más italgyártók keményen ostromolták a dunántúli piacait, és a kommersz pálinka-, brandy- és rumvédjegyeket boldog-boldogtalan használta.
A likőrgyár 1994-es önállóvá válása után a cégnél a piac- és márkagondok megoldását várták a privatizációtól. (A szeszgyár privatizációjáról lásd külön anyagunkat!) Egy ideig úgy tűnt, hogy sikerül neves külföldi tulajdonost találni az Rt.-nek, hiszen a Stroh egyedüli jelentkezőként megnyerte a Győri Likőrgyárra kiírt tendert, később azonban mégis visszakozott.
A belpiaci problémai tehát nem oldódtak meg a gyárnak, azonban ezeket időlegesen orvosolta a kivitel meglódulása, még ha a Győri Likőrgyár Rt. az elmúlt évek kevesebbet is profitált a kelet-magyarországi palackozóknál a vodkaexport-robbanásából. Az 1995-ös csúcsévben azért az ukrán és orosz vevőket a vodkaszomjúságuk elvitte Győrig is, és ez 238 milliós exportárbevételt eredményezett a cégnek. 1996-ban azonban elmaradtak a korábbi vevők, ennek egyik következményeként az előző évi 68 millió forintos adózás előtti eredmény 47 millióra mérséklődött. A jövedelmezőség viszonylagos megtartását a cég belpiaci aktivitásának köszönhette. Bánhegyi Attila vezérigazgató tájékoztatása szerint a cég 1996-ban 10 százalékkal növelte belföldi értékesítésének volumenét, és ezzel a szűkülő hazai legális piacon 6,1-ről 9,1 százalékra növelte a részesedését. Az ágazatban „unicumnak” számít az ilyen arányú piacbővítés. Ugyan ezzel együtt is csak 758 millióra nőtt a likőrgyár belföldi árbevétele az 1995-ös 722-ről, ennek értékelésekor azonban figyelembe kell venni azt is, hogy az Rt. 1995-ös eredményében még a vásárolt áru értékesítetése is szerepelt. A vezérigazgató véleménye szerint a térnyerésüket elsődlegesen annak köszönhetik, hogy a fővárosi és észak-magyarországi eladásaikat sikerült jelentősen növelni, és a nagy kereskedelmi láncokban a korábbiaknál nagyobb súllyal vannak jelen. A győriek szereplésében szeszipari szakemberek szerint az is közrejátszhatott, hogy a gyengélkedő és egyre kevésbé a szeszes ital forgalmazásra koncentráló Buszesz piacaira képes volt betörni. A likőrgyár a kommersz termékek egyediesítése terén is tett erőfeszítéseket. Ebben leginkább az értékesítésének 18 százalékát kitevő brandy segítheti, amelyet mára a korábbiaknál sajátosabb csomagolásban hozza forgalomba. Emellett Alaszka-vodkájuk dugta ki a fejét leginkább a kommersz italok tengeréből, és tavaly piacra dobták sangriájukat is, amely azonban igazán csak idén nyáron mutathatja meg, hogy mire is képes.
Ilyen körülmények között köszöntött a cégre az újabb eladási kísérlet, amelyre az ÁPV Rt. végül 1996 októberében szánta rá magát. Az 540 milliós saját és 381 millió forintos jegyzett tőkéjű likőrgyár 50 százalék + 1 szavazatot megtestesítő 190,8 milliós tulajdonrészét készpénzért szakmai befektetőnek kínálta fel az ÁPV Rt., míg 26 százalékát kárpótlási jegy ellenében ajánlotta fel mezőgazdasági termelőknek, önkormányzatoknak, illetve kárpótoltaknak. A fennmaradó 14 százalék az ÁPV Rt. kisebbségi portfóliót gyűjtő társaságában, a Dominancia Kft.-ben maradt, 10 százalékot pedig a dolgozók vásárolhatnak meg.
A cégbíróságon megtekintett akta szerint ekkorra már bejegyzett cégként tevékenykedhetett az a Rábadrinks Kft., amelyet 1996. március 29-én feltehetően eleve a Győri Likőr megvásárlására hozták létre a szeszesital-szakmában ismert magánszemélyek. Ezt mutatja az is, hogy telephelyül az állami cég ingatlanát jelölték meg – a likőrgyár vezetésének engedélyével.
A társasági szerződés tanúsága szerint a Rábadrinks Kft.-t öt magánszemély hozta létre, 10 millió forintos törzstőkével. Közöttük volt Kornfeld Pál, a Bacardi-Martini Kft. ügyvezetője és egyben kisebbségi tulajdonosa. Ugyancsak tulajdont szerzett a cégben a Bacardi-Martini kereskedelmi igazgatója, Borsó András is, aki a Rábadrinks ügyvezetője is lett. 1996 szeptemberében vált tulajdonossá a cégben az a Sas Péter, aki 1995 szeptemberéig a Zwack Unicum Rt.-nek volt a kereskedelmi igazgatója. A Győri Likőrgyárra privatizációs pályázatának közzététele után Kornfeld Pál eladta rábadrinks-beli részesedését két tulajdonostársának.
A tenderkiírás előtt és még utána is sokáig úgy látszott, hogy az első kísérlethez hasonlóan egy komoly vevő jelentkezik a cégért. Ezúttal azonban nem így történt, hiszen végül három cég is érdeklődött a Győri Likőrgyárért. Információink szerint a Rábadrink mellett az Egervin és a Várda-Drink kereskedő cége, a Drinker Kft. is harcba szállt a győri társaságért. Utóbbit vélhetően az motiválta, hogy a Kelet-Magyarországon erős Várda-Drink és a Dunántúlon jó pozíciókkal bíró Győri Likőr együtt egy, az eddigieknél komolyabb ellenpólust képezzen a piac több mint felét birtokló Zwackkal szemben. Ennek az elképzelésnek a bizonytalansága abban állt, hogy mindkét cégnek jelentős többletkapacitása van, amit a szimbiózis önmagában nem vezetné le, ráadásul a termékpalettájuk is ütközik: nem egymást kiegészítő, hanem inkább egymással versenyző italaik vannak.
Az ÁPV Rt. igazgatótanácsa végül a Rábadrink és a Drinker összességében hasonló erősségű ajánlata közül választott. A kisvárdaiak ugyan információink szerint valamivel többet kínáltak a cégért, azonban mégis a Rábadrinks nyert, mert az igazgatótanács (it) szerint a névérték feletti, 200 millió forint körüli összeget ajánló cég évi 2,5-3 millió palackos Martini-megrendelést tudott letenni az asztalra, amit az it többre értékelt a kisvárdaiak United Distillerstől két termék gyártására szóló szándéknyilatkozatánál. Feltehető ezen felül, hogy a Bacardi-Martini Kft.-ben vezető beosztást betöltő leendő tulajdonosok segíthetik a Győri Likőr termékeinek országos eladását, hiszen a Martini ugyanolyan alaptermék a hazai szeszesital-kínálatban, mint az Unicum. A mindenhová bejutó Martini oldalvizén pedig a győri termékeknek is az eddigieknél több babér teremhet. Az azonban még a jövő zenéje, hogy a Martini-megrendelés mellett miképpen segítik a reménybeli új tulajdonosok a Győri Likőr jelenlegi italjainak eladását. Borsó András, a Rábadrinks ügyvezetője a privatizációs szerződés aláírása előtt nem kívánt a terveikről nyilatkozni.
Mindenesetre az eddig a Balatonboglári Borgazdasági Rt.-ben előállított Martini palackozásának a Győri Likőr zalaegerszegi vagy győri telephelyére történő áttelepítése a vételáron felül alighanem újabb invesztíciót igényel a leendő tulajdonosoktól.
A privatizáció kapcsán kérdés az is, hogy a cégbíróságon fellelt utolsó, 1995-ös mérlege szerint már egymilliárd forint feletti forgalmú Bacardi-Martini Hungary Kft. megmarad-e eddigi üzletpolitikájánál, amely a forgalmazásra koncentrált (a Martini mellett a Torinit is bérpalackozásban állíttatja elő az izsáki Hungasektnél), avagy előbb-utóbb gyártókapacitást is szerez. Erre nincs okvetlen szüksége, hiszen a palackozást végző cégek tulajdonosai több szálon kötődnek a magyar leányvállalathoz.
A Rábadrinks legnagyobb tulajdonostársának kiléte még kérdéses, hiszen az ÁPV Rt. által kiírt kisebbségi részvénycsomag ugyan nem talált vevőre, ennek oka azonban információink szerint nem az érdeklődés hiányában keresendő, inkább csak technikai malőr volt. A szeszgyárban is tulajdont szerző győri önkormányzat ugyanis pályázott a 26 százalékos csomagra, azonban ajánlatát érvénytelennek nyilvánították. Feltehető, hogy a következő körben megszerezheti a kisebbségi tulajdont, és akkor már csak a Dominancia részesedés sorsa kérdéses, amely vélhetően felajánlanak majd a Rábadrinksnek vagy az önkormányzatnak.
Ha ezek a tulajdonátruházási lépések megvalósulnak, és a céget nem éri a korábbiakhoz hasonló privatizációs baleset, akkor az állami szeszesital-cégek közül utolsóként magánkézbe kerülhet végre a Győri Likőrgyár. Kérdés, hogy az ágazat privatizációjának nyertesével, a Zwack Unicummal szemben az új tulajdonosok a Bacardi-Martini hátterével tudnak-e, akarnak-e ellenpólust képezni – oldva ezzel annak piaci túlsúlyát.
