A fogyasztók bizalmának bemérésére – amely az inflációs várakozások szempontjából sem közömbös – a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem (BME) Marketing tanszéke az elmúlt év közepe óta végez kutatásokat, a Modus Kft. félezres mintán, negyedévenként megismételt felmérésére alapozva. Az index tartósan 100 feletti értéke gazdasági fellendülésre utal. A fő jelzőszám, a Fogyasztói Bizalom Index (amely nem tévesztendő össze a lapunkban rendszeresen közölt Lakossági Bizalom Indexével, amelyet a GKI Rt. és a Sonda Ipsos számít – lásd Figyelő 1997/9. szám) a legfrissebb adatok szerint némi javulást mutat (lásd grafikonunkat). Tavaly decemberben nőtt azok száma, akik az általános gazdasági helyzet javulásában bíznak, méghozzá egy esztendőn belül és 5 éves távon egyaránt. A Fogyasztói Várakozások Index októberhez képest ugyancsak érezhetően emelkedett. Ez elsősősorban ugyancsak a fellendülésben való hitnek köszönhető – a megkérdezettek nagyobb része ugyanis saját anyagi helyzetét illetően további romlásra számít. A legnagyobb emelkedést a megkérdezéskori helyzetre vonatkozó Vásárlási Hajlandósági Index produkálta. A viszonylag magas vásárlási kedvet az magyarázza, hogy az emberek szerint néhány hónap múlva a kiszemelt tartós fogyasztási cikkek még drágábbak lesznek. Mindhárom indexet tekintve Nyugat-Magyarországon a legoptimistább a lakosság, míg életkor szerint a fiatalok valamivel bizakodóbbak az időseknél.
- 08:17 Új üldözős realityt indít idén az RTL a Most Wanted mellett
- 07:59 Nem tudott bemenni dolgozni a rettenetesen fájó bokája miatt, leadott a cégnél egy hamis orvosi igazolást
- 07:48 Az ukrán külügyminisztérium szerint Szijjártó teljesen elferdítette a bekéretett magyar ügyvivővel folytatott megbeszélés tartalmát
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 07:25 Eldőlt: ez a versenyző esett ki a Séfek séfe első versenynapján
- 07:24 Nyírő-botrány: élesbe fordult a pszichiáterek lázadása
- 07:04 Pakisztán légi- és szárazföldi támadásokat indított Afganisztán ellen, a védelmi miniszter nyílt háborúról beszél
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Vomberg Frigyesnek nagyon hiányzik Wolf András: Pótolhatatlan a Séfek séfében
- 06:47 A hétvégén végre kitavaszodik
- 06:30 A legnagyobb átlagos amerikai címmel indul kvízműsor az Egyesült Államokban
- 06:27 Titokban megszületett David Guetta negyedik gyereke
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 07:24 Nyírő-botrány: élesbe fordult a pszichiáterek lázadása
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
