A hitelintézeti törvény részletezi a hitelintézeti kockázatvállalás körülményeit, a különféle rizikók felméréséről, ellenőrzéséről és csökkenéséről szóló belső szabályzat kidolgozásának kötelezettségétől egészen a biztosítékok nyilvántartásának módjáig. Mindemellett a korábbi Állami Bankfelügyelet (Baf) néhány rendelkezése pontosítja a kockázatkezelési teendőket, még úgy fél évig. Körülbelül akkorra ugyanis – szintén a januártól hatályos törvény alapján – e rendelkezések pénzügyminiszteri rendeletekké formálódnak. (Erre határidőt a törvény egyébként nem szab.) A volt Baf egyrészt a banki kockázatvállalást limitáló tőkemegfelelési mutatóra, illetve azon belül az eszközök kockázati súlyozására adott ki még 1992-ben, azóta többször módosított rendelkezést. Még ugyanebben az évben a lejárati összhangot, azaz a likviditási kockázatot szabályozta. Ugyancsak a felügyelet írta elő a kintlévőségek, befektetések és mérlegen kívüli tételek minősítésére vonatkozó belső szabályzat kötelmét, az abban foglalandó feltételeket, a fedezetek figyelembevételének módját és a céltartalék képzésének mértékét. Mindezek most – kevés tartalmi, több definíció- és hivatkozásbéli módosítás után – pénzügyminisztériumi rendeletté avanzsálnak, csak a hitelintézeti törvénnyel javarészt kiürült, a takarékszövetkezetekre vonatkozó specialitásokat tartalmazó rendelkezés marad a felügyelet neve alatt.
- 14:02 Fürdőben, fán, temetőben – meglestük olvasóinkat könyvolvasás közben
- 13:58 Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz
- 13:30 Miért torpant meg világszerte az elektromos autók gyártása?
- 13:23 „Az évszázad legendáját gyászoljuk most" – így búcsúznak a hírességek Brigitte Bardot-tól
- 13:04 Többet kell ennie a kutyának a téli hidegben?
- 12:38 Csodás látványt nyújt az ismét kitört Etna
- 12:35 Még a német császár is elismerte a magyar ultraúszót, aki elsőként hódította meg a világ legádázabb vizeit
- 12:32 A reflektorfénytől az állatvédelemig - Brigitte Bardot élete képekben
- 12:05 Ennyivel drágult az ünnepi bevásárlás 15 év alatt
- 11:17 Nem tudták újraéleszteni az üllői tűzből kimentett férfit
- 11:08 Meghalt Brigitte Bardot
- 10:59 Kepes András: Amikor egy hatalom vesztésre áll, kerüli a vitákat, helyette hazudozik és rágalmazza az ellenfeleit
- 10:53 Őrsi Gergelyt szíven ütötte a kormány karácsonyi ajándéka
- 10:47 A Fidesz csepeli jelöltje életében először járt a Csepel Plázában, és rácsodálkozott, hogy mozi is van
- 10:23 Telex: Fordulat az Alföldi Tej eladásában
- 07:34 Dermesztő AI-videóval jelentette be a TV2, milyen műsoraik futnak majd jövőre
- 10:23 Az okostelefonja geolokációs adatai alapján találta meg karácsonykor elrabolt lányát egy texasi apa
- 08:42 Luke Littler kipofozta a vébéről a darts egyik legidegesítőbb játékosát
- 07:58 Ember Márk és Puskás-Dallos Peti vezetik az RTL szilveszteri híradóját
- 10:53 Őrsi Gergelyt szíven ütötte a kormány karácsonyi ajándéka
- 10:23 Telex: Fordulat az Alföldi Tej eladásában
- 08:52 Egymillió dollárt hajtana be a Kennedy Center az előadón, aki Donald Trump miatt mondta le a szentesti koncertjét
- 07:56 Vándorló ördögűző lehetett Jézus
- 09:42 Megvan, mikor indulhatnak újra a vonatok a magyarkúti baleset után
- 06:54 „Miért érezzük ugyanazt a haragot újra és újra?” – elégedetlenek a családok a dél-koreai repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálásával
