Gazdaság

Melegfronti hatások

ÚJABB 2 SZÁZALÉKKAL CSÖKKEN A VÁMPÓTLÉK március 10-étől. Az importnövekedés dinamikájának visszafogását célzó, 1995 márciusában bevezetett 8 százalékos vámpótlékot először tavaly decemberben mérsékelte a kormány 2 százalékkal. Az idén még fennmaradó 4 százaléknyi vámpótlék további leépítéséről a kabinet az első negyedéves makrogazdasági mutatók ismeretében dönt. (Lásd a grafikont!) A vámpótlék végleges megszüntetése az első félév végére várható.

FÉL SZÁZALÉKKAL MÉRSÉKELTE A REPOKAMATOKAT hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Passzív oldalon az egyhetes kamat 21, az egy hónapos 21,5 százalékra módosult (az egynapos változatlanul 17,5 százalék). Az egynapos és az egyhetes aktív repokamat 21 százalékra csökkent. Az MNB bejelentette, hogy – mivel sem vállalati, sem lakossági körben nem foglalkozik deviza-, illetve valutakereskedelemmel – március elsejétől nem közli az általa jegyzett deviza- és valutaárfolyamokat. A továbbiakban a kereskedelmi bankok árfolyamjegyzései tekintendők irányadónak.

A TŐZSDEI CÉGEK ELKÉSZÍTETTÉK GYORSJELENTÉSÜKET az 1996-os gazdálkodási év eredményeiről. A befektetők rekordnyereség iránti elvárásai a részvényárakba már korábban beépültek. Ezért azoknál a vállalkozásoknál, ahol a befektetői várakozások igazolódtak (például a Mol Rt. esetében), az árak a korábbi magas szinten stabilizálódtak, míg a vártnál rosszabb teljesítmény nyújtó cégek (így például a TVK Rt.) esetében számottevő áresés következett be.

A CSŐDTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL kezdett tárgyalni az országgyűlés. A benyújtott tervezet szerint a felszámolási eljárás elsőbbséget élvezne a végelszámolással szemben. A törvénymódosítási folyamat a részletes vita szakaszában van, döntéshozatal előreláthatólag március közepén várható.

SOKKTERÁPIÁT ALKALMAZ AZ ÚJ ROMÁN KORMÁNY. Az árakat és a devizaárfolyamokat még e héten teljesen liberalizálják. A januárban még évi 90 százalékos inflációt az év végére 30 százalékra kívánják csökkenteni. A költségvetési deficit GDP-hez viszonyított arányát a jelenlegi 5,7 százalékról 3,5 százalékra akarják mérsékelni, a folyó fizetési mérleg hiányát pedig 2,3 milliárdról 1,4 milliárd dollárra visszaszorítani. A leginkább rászorult rétegeket kompenzálják. Év végéig 3600 vállalatot adnak magánkézbe Romániában.

STABILIZÁCIÓS TANÁCSOT állított föl első ülésén a bolgár ideiglenes kormány. A miniszterelnöknek alárendelt testület feladata az, hogy nemzetközi hitelekkel áthidalja a külső finanszírozási válságot. A bolgár jegybank devizatartaléka alig éri el a 400 millió dollárt. A stabilizációs tanács többek között arra is jogosítványokat kapott, hogy nemzetközi fórumokon felvesse az államadósság esetleges átütemezésének a gondolatát.

A NEMZETKÖZI TÁVKÖZLÉSI PIAC LIBERALIZÁCIÓRÓL írt alá megállapodást vasárnap 68 ország Genfben. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szervezésében kötött megállapodás a távközlési monopóliumok oldását szolgálja. Az egyezmény várhatóan jövő január 1-jén lép életbe, és 15 év alatt akár ezermilliárd dolláros megtakarítást is hozhat a fogyasztóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik