Az elmúlt év legnagyobb érdeme, hogy megállt a tulajdonosváltás előtt álló társaságok vagyonvesztése, és a stabilizáció jelei mutatkoznak. Az ÁPV Rt. elnöke szerint ugyan a privatizációból származó bevétel kisebb volt az előző két évinél, a folyamat mégsem veszített lendületéből, csak jellege változott meg. Megkezdődött a korábban stabilizált helyzetű nagyvállalatok és a bankok értékesítése. Az idei bevételekből legalább 150 milliárdnak készpénznek kell lennie ahhoz, hogy az ÁPV Rt. teljesíteni tudja kötelezettségeit. Az eddigieken felül további 40 milliárd az önkormányzatoknak jár, 35-40 milliárdot az úgynevezett privatizációs ellenértékhányadra (az eladott dolgozói részvények fejében) kell fordítani, 60 milliárdot pedig a költségvetésbe kell befizetnie az ÁPV Rt.-nek. Így csupán tízmilliárdja marad a vállalatok reorganizációjára, fejlesztésére. (Tavaly reorganizációra 15,6 milliárdot, befektetésekre 16,6 milliárdot, a privatizáció előkészítésére pedig 7,2 milliárdot költöttek, miközben az ÁPV Rt. saját működésének fedezése 4 milliárdba került.) Az idei privatizációs toplistán az MVM, a Mol, a Rába, illetve különböző bankok szerepelnek. Az ÁPV Rt. összesítése alapján egyébként ez idáig a német befektetők hozták a legtöbb tőkét Magyarországra; részesedésük 34,5 százalékos. Az amerikaiknak 20, a franciáknak 12 százalék jutott. A legtöbb vállalkozó Ausztriából jött a magyar gazdaságba.
A konszolidáció jellemezte a privatizáció elmúlt évét, amely 148 milliárdos kiadások mellett 158 milliárd forintos bevételt hozott. Ennek zöme, közel háromnegyede készpénz volt - ellentétben a kilencvenes évek első felének gyakorlatával. Kovács Árpád, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elnöke az idén - az ígéretek alapján a privatizáció utolsó évében - 200 milliárdos bevételre számít.
Ajánlott videó
- 21:26 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 28.
- 21:08 Nemzeti Sport: Engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 20:58 A címvédő elleni szuperrangadó az első meccs, amit nem nyert meg Kompanyval a Bayern München
- 20:26 Szalah és Szoboszlai is kihagyott egy nagy helyzetet, de így is élre állt a Liverpool
- 20:00 „Ez a gyűlölet és harag egyfajta kifejezése a nők iránt” – megmutatta magát a mesterséges intelligencia rémisztő arca Dél-Koreában
- 19:57 Egy amerikai nő pénzt rejteget idegeneknek a szupermarketben
- 19:56 Budapesten tüntettek a világhírű környezetvédő bebörtönzése ellen
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 19:25 Románveréssel készült a részben hazai rendezésű Eb-re a női kéziválogatott
- 19:01 Hogyan ásta el magát András herceg, amikor megpróbálta kimagyarázni a szexbotrányát?
- 18:54 Ez a szobanövények leggyakoribb betegsége
- 18:47 „Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát” – reagált az amerikai kormány Naszrallah likvidálására
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 18:15 Cole Palmer történelmet írt azzal, hogy négy gólt lőtt az első félidőben
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 10:43 Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah vezetője
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 07:56 „Lett egy kistestvérem, de megette egy farkas, én meg hagytam, hadd falatozzon”
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 21:08 Nemzeti Sport: Engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy arkansasi pár
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!