Két éve új hitelezési korszak köszöntött a magyar társaságok több mint 96 százalékára, a 250 főnél kevesebbet foglalkoztató kis- és középvállalkozásokra. Míg a kilencvenes évek elején – még ha húzódozva is – az állami bankok teljesítették úgymond a kormányzati akaratot, és e körnek is nyújtottak hitelt, az utóbbi időben erre mind kevesebb példa akad – állítja Apatini Kornélné, a Hitelgarancia Rt. vezérigazgatója. Eddig mintegy 140 milliárd forintnyi kedvezményes hitelkonstrukciókban részesülhettek a vállalkozások, az „elosztás” azonban meglehetősen összehangolatlan volt. A kis- és középvállalkozások tőkehiányán és az ebből adódó pénzügyi problémákon óhajt enyhíteni az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM), a kockázati tőkefinanszírozás rendszerének, szabályozásának kidolgozásával. Erről készült törvénytervezetét előreláthatólag májusban nyújtja be a kormánynak. T. Asztalos Ildikó, az IKIM politikai államtitkára szerint egy Kisvállalkozói Bank létrehozását fontolgatják, ennek körülményeit még 1-2 hónapig tanulmányozzák. Ebben az évben az érintett kört hivatott segíteni többek között a gazdaságfejlesztési célelőirányzat a maga 9,6 milliárd forintjával, illetve az a várhatóan februárban induló hitelkonstrukció is, amelyhez az IKIM öt éven keresztül kamattámogatást nyújt.
- 06:16 Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
- 06:14 Lavina végzett négy emberrel karácsony napján Görögországban
- 05:57 Ilyen párhuzamos parkolást is ritkán látni, tapasztalt autósok is ledöbbentek a sofőr módszerétől
- 04:10 Hadat üzent hazájának az olasz botrányhős
- 21:19 Idén már nem kell az autójában töltenie a karácsonyt Zoli bácsinak – az önkormányzat segített
- 20:59 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 26.
- 20:24 Bankrabló és rendőr szenvedélyes kapcsolatából remekmű született – harmincéves a Szemtől szemben
- 20:22 Feljutottak a Nyugati pályaudvar tetejére szelfizni, keresik őket
- 20:18 Karácsonyi SUP-túrára indult két vakmerő ausztrál, 10 kilométeres sodródás után találták meg őket
- 19:56 Kétszer kellett újraéleszteni egy spanyol kislányt a Vajdahunyad váránál
- 19:35 Az olimpikonból drogbáróvá váló snowboardosnál kábítószeren kívül sok mást is talált a hatóság
- 18:58 Jobban tudjuk, mi kell a nőnek, mint a kétezres évek elején?
- 18:56 Új részlet derült ki a holtan talált biatlonosról
- 18:36 Krasznahorkai Lászlóról, Kapu Tiborról és magyarokat mentő külföldiekről is beszélt Sulyok Tamás karácsonykor
- 18:29 Rendőrökre támadt egy magyar nő Bécsben
- 15:19 Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
- 20:59 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 26.
- 14:20 „Ha nem nézem meg annyiszor a Mission: Impossible-t, nem lenne Michelin-csillagos éttermem”
- 16:09 „Hideg lesz. Eső lesz. Rázós lesz. Az emberek tengeribetegek lesznek, és lesznek balesetek, valószínűleg sérülések is”
- 18:13 „Mindenképpen meg kell említenem a fiamat, ha az idei formám a téma” – Haaland és Szoboszlai is kiemelkedőt nyújt apaként
- 20:24 Bankrabló és rendőr szenvedélyes kapcsolatából remekmű született – harmincéves a Szemtől szemben
- 13:40 Saját autója végzett egy férfival egy nebraskai McDrive-ban
- 18:58 Jobban tudjuk, mi kell a nőnek, mint a kétezres évek elején?
- 18:36 Krasznahorkai Lászlóról, Kapu Tiborról és magyarokat mentő külföldiekről is beszélt Sulyok Tamás karácsonykor
- 15:02 Zelenszkij azt mondja, vasárnap találkozik Trumppal, az oroszok is folytatják a tárgyalást
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
