Gazdaság

BOLGÁR PRIVATIZÁCIÓS TERVEK – Tárgyalópartnerre vár az IMF

A bolgár költségvetési tervezet azzal számol, hogy a levát a márkához rögzítik, amikor létrehozzák a valutabizottságot - nyilatkozta a bolgár ügyvezető pénzügyminiszter. A bizottság létrehozását az IMF szorgalmazza. A nemzetközi pénzintézet illetékese megerősítette, hogy készek a további tárgyalásokra, amelyek egyetlen feltétele, hogy Bulgáriának érvényes kormánya legyen.

Bulgáriában decemberben 26,9 százalékos volt az infláció a novemberi 9 százalék után. A pénzromlás éves szintje tavaly meghaladta a 300 százalékot. Az IMF és a Világbank felfüggesztette hitelei folyósítását Bulgáriának, mivel a kormány nem szüntette meg a költségvetést súlyosan terhelő állami szubvenciókat, és nem tudta növelni a büdzsé bevételeit privatizációból származó pénzekkel.

A távozó kormány utolsó ténykedései között a múlt héten nagyszabású privatizációs program elfogadása szerepelt. A program erre az évre 132 vegyipari, olajfeldolgozó, élelmiszer-feldolgozó, mezőgazdasági, építőipari, idegenforgalmi, nehézgépipari és fémfeldolgozó cég magánosítását írja elő. Köztük van a bolgár távközlési vállalat kisebbségi részesedése, a Balkancar targoncagyártó több telephelye, a kermikovci fémfeldolgozó, a Sztomana-Pernik acélművek, a burgaszi Neftohim olajfinomító és több gyógyszergyár.

A kormány a 132 cég eladásából 43 milliárd leva bevételt remél (1 dollár hivatalos árfolyama 643 leva). Az újonnan privatizált cégekbe várakozások szerint 32 ezer milliárd levát fektetnek be. Az új tulajdonosoknak emellett 12 milliárd leva adósságot kell átvállalniuk. A kormány egyidejűleg arról is határozott, hogy mely vállalatokat nem lehet privatizálni. A 138 cég nevét tartalmazó listán szerepel egyebek között a várnai és a burgaszi fekete-tengeri, valamint a ruszei, a lomi és a vidini dunai kikötő; a várnai, a burgaszi és a plovdivi repülőtér. Bulgáriában tavaly kis híján 60 milliárd leva értékű privatizációs ügyletet hajtottak végre. Eközben egy év alatt megháromszorozódott az ország belső adóssága, s már meghaladja az 1 billió levát. A szófiai lapok szerint egy évvel ezelőtt 345,4 milliárd leva volt a belső államadósság, most meg már 1,053 billió leva; a növekedés csupán decemberben 213,5 milliárd levás volt. A decemberi megugrás fő oka az, hogy a Bolgár Nemzeti Bank újabb 115 milliárd leva hitelt adott az állami költségvetés hiányának fedezésére.

A legfrissebb adatok szerint Bulgáriában tavaly a tervezett bevételek 95,37 százalékát kapta meg a költségvetés, azaz 341,6 milliárd levát, míg a tervezett kiadások 93,71 százalékát költötték el, azaz 528,7 milliárd levát. Tavaly az ország központi költségvetésének hiánya több mint 187 milliárd levára nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik