Az idén tervezett 38 milliárd forinttal szemben jövőre 45 milliárd forintos bevételre számít a Budapesti Közlekedési Rt. (BKV). Ezt azonban csak akkor érheti el, ha a fővárostól legalább az idei összeggel megegyező tömegközlekedési hozzájárulást kap, és eredményes lesz a folyamatban lévő reorganizáció is. A BKV bevétele a menetdíjakból, az ehhez kapcsolódó állami árkiegészítésből és a Fővárosi Önkormányzat költségvetésében szereplő tömegközlekedési hozzájárulásból származik. Utóbbi összeg az idén 12,6 milliárd forint volt, s jövőre a vállalat reményei szerint növekedni fog – a Fővárosi Közgyűlés azonban csak februárban hoz erről határozatot. A cég jövő évi bevételét 3,4 milliárd forinttal csökkenti, hogy a kért 28,2 százalék helyett csak 24,9 százalékos lesz a tarifaemelés. Az ebből származó árbevétel-növekedés így csak 8 százalékos lesz, ami jelentősen elmarad az inflációtól. Ezért 1997 második félévében valószínűleg további, mérsékelt áremelésre számíthatnak az utasok. A racionálisabb bevételszerzés érdekében a cég januártól új menetjegytípusokat vezet be.
- 10:06 K&H Bank: nagy árat fizethetnek a magyar dolgozók az euróbevezetésért
- 10:03 Már érik a málna? Ezt tedd most, ha még több termést szeretnél
- 09:49 Jelentett a Mohu: kétségbeejtő helyzetben a visszaváltási rendszer
- 09:23 Ariana Grande a Fehér Háznak: Ne használjátok a zeném ehhez a barbár, embertelen, kegyetlen hülyeséghez
- 09:23 Hídfőnek hajtott egy kamion, lezárták az M3-as autópályát Budapest felé
- 09:18 NVB: Nem lehet kérdés a közvetlen elnökválasztás
- 09:06 Tápai Szabina búcsút intett a szőke hajnak
- 09:04 Öt új államtitkárral indul az Élő Környezetért Felelős Minisztérium
- 08:46 A Metallica tagjai Pokolgép számmal kedveskedtek a magyar rajongóknak a budapesti koncerten
- 08:45 Kapitány István: külső szakértők vizsgálják az exportintézményeket
- 08:32 Egy héten belül négy gyermek került be a Heim Pál kórházba gombelem-lenyelés miatt
- 08:20 Moldáv kisbusz és kamionos balesetezett az M1-esen, nyolc felnőtt férfi halt meg
- 08:20 30 év börtönre ítélték a volt dél-koreai elnököt
- 08:16 Figyelmeztet a BM: hamarosan érvényüket vesztik ezek a személyazonosító igazolványok
- 08:58 Újabb medveészlelés Magyarországon, két hét alatt ez már a hatodik
- 19:03 Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész
- 18:15 Kapitány István frissítette a vagyonnyilatkozatát, mert kimaradt egy balatoni nyaraló
- 04:10 Így halt meg a kommandós, aki elrabolta Horthy fiát
- 21:29 Lemondott Pásztó polgármestere
- 05:45 Retro vb-kvíz: Mennyire emlékszel az 1986-os világbajnokságra?
- 08:16 Figyelmeztet a BM: hamarosan érvényüket vesztik ezek a személyazonosító igazolványok
- 06:25 Eltűnt egy 23 éves etióp nő Budapesten
- 06:36 Négy vármegyében is zivatarokra figyelmeztetnek
- 05:56 Sokkal jobban játszott Dél-Korea, de nagyon nehezen nyert a csehek ellen
- 20:30 Két gól és történelmi három piros lap a focivébé nyitómeccsén
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
