Gazdaság

TAKARÉKBANK-PRIVATIZÁCIÓ – Szabad a gazda

Az ÁPV Rt. döntése szerint a Takarékbank 61 százaléknyi, állami tulajdonban lévő pakettjét zárt, meghívásos pályázat keretében szakmai befektetőknek értékesítik, 5 százalékot pedig a munkavállalók jegyezhetnek.

A privatizáció során a bank 1,3 milliárd forintos jegyzett tőkéjének 66 százalékát kitevő, közel 900 millió forint névértékű állami részvénycsomagot értékesítenek. Ebből 61 százalékot zárt, meghívásos pályázat keretében szakmai befektetők, 5 százalékot pedig a munkavállalók szerezhetnek meg. A folyamat megindításához azonban még a pénzügyi tárca jóváhagyása is szükséges, miután a Takarékbank az elmúlt években jelentős konszolidációs támogatásban részesült.

A meghívott befektetők száma és kiléte titkos, így egyelőre csupán azt lehet tudni: az ÁPV Rt. olyan külföldi pénzintézetekre számít, amelyek – a Takarékbankhoz hasonlóan – csúcsbanki feladatokat látnak el, és szakmai tapasztalatokkal, kapcsolatokkal, tőkével segíthetik a magyar takarékszövetkezeti szektor fejlődését. Előzetesen több befektető nyilvánosan jelezte részvételi szándékát; közülük a német Deutsche Genossenschaftsbankot és az osztrák Girocreditet tartják a végső győzelemre is esélyesnek. Lapértesülések szerint a pályázatra e két cég mellett az Österreichische Volksbank, a francia Credit Agricole és a kanadai Desjardins kaphat meghívót. Korábban az érdeklődők között volt a német Allianz AG és az amerikai Cuna Mutual biztosító is, ám ezek a tervek szerint csak valamelyik pénzintézet mellett szállhatnak be a privatizációba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik