A közlekedési miniszter felmentette Rigó Zoltánt, a MÁV Rt. vezérigazgatóját, és Sipos István üzemeltetési vezérigazgató-helyettest bízta meg a vezérigazgatói teendők ellátásával. A felmentésre azért került sor, mert az üzleti tervben előirányzott hatékonyságjavulást a MÁV Rt. nem érte el, s tartani lehetett az adósságspirál újbóli beindulásától. A vasúttársaság 1996-ra 9 milliárd forint veszteséget irányzott elő az állammal kötött szerződésben; az előirányzathoz képest az elmaradás több milliárd forint is lehet. A szerződésben 1998 végéig emelkedő áruszállítással számoltak, és a költségeket is ehhez szabták. A tervezett bevételnövekedés azonban elmaradt – a költségek viszont az előirányzott szinten alakultak. A várakozásokkal ellentétben nem indultak be a déli tranzitszállítások, és a korábbi tranzitpiacok is szűkültek. Január 1-jén új vasúti áruszállítási szabályzatot vezetnek be a MÁV-nál, ami azt jelenti, hogy az eddigieknél jobban kell alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz.
- 21:49 Oláh Ibolya: Üzenem a Lázár úrnak, hogy veszek neki egy vécékefét, odaadom neki személyesen
- 21:33 Kovács Gergely: 120 ezer forintért bérlik az Erzsébet Kilátó Kávézót és annak teraszát
- 20:56 „Ha nem ülünk ott az asztalnál, akkor a menün fogunk szerepelni” – Gyarmati István a történelmi jelentőségű Carney-beszédről
- 20:47 Szőlő utca: újabb két személyt gyanúsítottak meg
- 20:22 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 29.
- 20:10 Balatoni lövöldözés: akciófilmbe illően kaptak el egy férfit
- 20:08 Schóbert Norbi a gyerekei tévés szerepléseiről: Semmi közünk hozzá, hogy őket hova hívják
- 20:03 Videón, ahogy puskával lövöldözött, majd autóval menekült a TEK elől egy férfi Balatonszepezden
- 19:43 24 gólos, kiütés győzelem után is talált hibákat a magyar pólókapitány
- 19:30 Nagy Márton: Inkasszót nyújtott be a főváros ellen a Magyar Államkincstár
- 19:19 Takács Csipi Krisztián: Nem megdögölni mentem a Balaton jegére, szeretek élni
- 19:10 Ez az átigazolás nagy durranás lenne a hazai kézilabdában
- 19:00 12 millió forintnyi összeget lopott el demens anyjától a LEGO-függő 55 éves férfi
- 18:55 Széchy Tamás-ügy: a felelősség halál utáni megállapítása kegyeleti jogot sértene
- 18:47 Magyar Péter: „A cigányok magyarok ellen uszításáról, káoszról és a faji kártya kijátszásáról ordibált a batidai tolvaj”
- 16:37 Jön az új minimumsebesség: ha ennyivel megy, büntetést kaphat
- 09:17 Felmérés: kit akarnának kormányfőnek a fideszesek, ha Orbán visszalépne?
- 10:58 Kutyaszart hagytak a Németh Balázs által kirakott postaládában
- 17:05 Ők azok, akik egyben kaphatják meg a 13. és 14. havi nyugdíjat, a februári ellátásukkal együtt
- 14:05 500 ezerről 5 millióra emelte volna a kenőpénzt – vesztegetéssel gyanúsítják Mezei Zsoltot, Dunaújváros DK-s alpolgármesterét
- 07:45 Véget ért a hajtóvadászat, elkapták a Pacsán élő német művész házaspárt leszúró férfit
- 13:58 Érkeznek az ország legjobb gimnáziumainak írásbeli felvételi eredményei
- 14:21 Ha nem ilyen almát vesz, jobban jár, ha csak megpucolva fogyasztja
- 16:49 Mindennek van határa – ezért lépett ki a DK-ból a párt egyik prominens politikusa
- 15:02 Pécsi Ármin: Kiütöttük az Arsenalt, de Liverpoolban én még nyugodtan tudok sétálni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
