Újabb kormány-előterjesztés készül az Antenna Hungária (AH) Rt. privatizációjáról. Két éven belül ez lesz a negyedik kormányhatározat, amely e témával foglalkozik. Lapunk ÁPV Rt.-ből származó információja szerint így a privatizációs pályázat kiírására leghamarabb 1997 első negyedében kerülhet sor. Az első, 1994 decemberében született kormányhatározatban fogalmazódott meg, hogy a nemzeti műsorszóró társaság tulajdonának 50 százalék plusz egy szavazatnyi részét szakmai befektetőknek kívánják eladni, kombinált – részvény-értékesítési és koncessziós – pályáztatás útján. Fél évvel később egy újabb határozat taglalta a pályázat feltételeit, amit azonban csak 1995. október elején hirdették meg – nem sok sikerrel. A legutóbbi határozat idén márciusban látott napvilágot. Ez már elképzelhetőnek tartotta a pénzügyi befektető megjelenését is, aki alaptőke-emeléssel akár 60 százaléknyi tulajdoni részt is szerezhet a cégben. A határozat ezúttal kikötötte, hogy a pályázat elnyerésének feltétele a koncessziós jogosultság megszerzése. Az ÁPV Rt. áprilisban – a KHVM-mel közösen – a koncessziós törvénynek megfelelő, figyelemfelkeltő pályázatot tett közzé, amelyet azonban egyáltalán nem követett pályázati kiírás. Az idő tájt új vezérigazgatót és új elnököt választottak az AH Rt.-nél. Azóta érdemi változás nem történt.
- 22:55 BL: szégyenszemre kettős vereséggel esett ki az Inter a norvég riválissal szemben
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nógrádi vadász
- 14:04 Orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 16:15 Meccs közben, a kispadon kapott infarktust a Veszprém korábbi olimpiai bajnok kézilabdázója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
