November 25. és december 19. között nyílik lehetőség az utolsó, kárpótlási jegy ellenében felajánlott áramszolgáltató részvényeinek jegyzésére. Az Elmű Rt. részvényeinek 8 százalékát, névértéken mintegy 4 milliárd 850 ezer forint értékű részesedést ajánlott fel az ÁPV Rt., preferálva az alanyi kárpótoltakat. A cserearány négy a háromhoz, azaz 30 ezer forint összcímletértékű kárpótlási jegy négy 10 ezer forint névértékű törzsrészvényt ér. A cég 46,15 százaléka az RWE/EWS konzorcium tulajdonában van, az ÁPV Rt. jelenleg a társaság tőkéjének 36,33 százalékával rendelkezik. A Fővárosi Önkormányzat tulajdona valamivel meghaladja a 10 százalékot. A budapesti elektromos szolgáltató nettó bevétele 1995-ben megközelítette az 52,5 milliárd forintot, idén az első féléves mérleg 32,5 milliárd feletti összeget jelzett. A társaság veszteséges: a tavalyi deficit meghaladta a 800 millió forintot, az idei első félév vesztesége pedig csaknem megegyezik a teljes múlt évi összeggel.
- 22:55 BL: szégyenszemre kettős vereséggel esett ki az Inter a norvég riválissal szemben
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nógrádi vadász
- 14:04 Orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 16:15 Meccs közben, a kispadon kapott infarktust a Veszprém korábbi olimpiai bajnok kézilabdázója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
