Az ÁPV Rt. várhatóan még az idén kiírja a Ferroglobus Kereskedőház Rt. privatizációs pályázatát. Az előzetes elképzelések szerint a társaság (amelynél pénteken rendkívüli közgyűlést tartanak) teljes állami tulajdonú részvénycsomagját, 87 százaléknyi tulajdonrészt ajánlanak fel a befektetőknek a tőkeemeléses privatizáció során. A legnagyobb hazai vaskereskedő cég privatizációjának előkészítése már 1993-ban, a társasággá alakulás időpontjában felmerült. Ugyanakkor a privatizációs szervezet rendre elvonta a nyereséget a fejlesztésekhez forrással nem rendelkező cégtől. A tavaly 15 milliárd forintos árbevételt és 338 milliós nyereséget elérő vállalkozás az idén az acélipari recesszió miatt csökkenő árbevétellel számol, a tavalyihoz hasonló nagyságrendű nyereség mellett. Szakértők szerint a nyereségelvonás lassan kivérezteti a céget, elmaradnak a kereskedelmi fejlesztések, a kereskedelmi hálózat erősítése. A szükséges, legalább 500 millió forintos friss tőke bevonása csak a privatizáció útján képzelhető el.
- 23:50 „Most egy sörre van szükségem” – az élen állt a német síugrócsapat, amikor lefújták a versenyt
- 23:21 A magyar páros óriási egyéni csúccsal lett olimpiai negyedik műkorcsolyában
- 21:22 Megerőszakolta, késsel fenyegette, majd megkötözte feleségét egy férfi, aki később öngyilkos lett
- 20:58 „Ha tűzbe rakjuk a kezünket, nem azért fáj, mert gyengék vagyunk” – így vált népbetegséggé a kiégés
- 20:44 Orbán Viktor kiadta a parancsot a Fidesz választmányi ülésén: „No Shell, no Erste”
- 20:18 „Mire költi Orbán a fizetését? Gyógyszerre?!” – így kérdezték fel Lázárt, aki erre elmesélte, hogy taposott ki belőle Varga Judit hárommilliós fizetést Magyar Péternek
- 19:47 „Elmegy valahova bulizni, történik ez meg az, és utólag megideologizálja, hogy az oroszok vitték oda” – Szijjártó elmondta, mit gondol arról, hogy Magyar kikötött abban a házibuliban
- 19:43 „Segítségre van szükségem” – teljesen összeomlott a gyászoló és élről kieső norvég síző
- 19:37 Meghalt Robert Duvall
- 19:28 A szabály rossz vagy a bíró hülye?
- 19:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.16.
- 18:46 Vádat emeltek a férfi ellen, aki terrortámadást akart végrehajtani Taylor Swift bécsi koncertjén
- 18:45 12 kérdés a holdújév alkalmából – mennyire vagy képben a kínai asztrológiával?
- 18:31 „Nem vicces, sőt, kicsit unalmas is” – csalódott az idei Nagy Duettben Visváder Tamás, az előző évad szereplője
- 18:29 Fordulat: felszabadítja a MOL a stratégiai kőolajkészleteket
- 15:44 32 ezer forintos kártérítést kap több mint százmillió Android-felhasználó
- 16:51 Zárug Péter Farkas szerint Orbán évértékelőjének fő üzenete: Ha elbukik, akkor az hősies bukás lesz
- 19:37 Meghalt Robert Duvall
- 16:21 „Diktatórikus módon vezetem az ülést, szokja meg!” – azzal a fideszes polgármester belefojtotta a szót kritikusába
- 18:02 Török Gábor: Orbán Viktor azért provokál, mert nem látja megnyerve a választást
- 15:22 Dunaújvárosban azt hitték, az állam megmenti a kéziklubot, de máshová került a 169 millió forint
- 20:18 „Mire költi Orbán a fizetését? Gyógyszerre?!” – így kérdezték fel Lázárt, aki erre elmesélte, hogy taposott ki belőle Varga Judit hárommilliós fizetést Magyar Péternek
- 14:22 Felelősnek tartja magát a történtekért az Egressy Mátyás mobilját ellopó férfi, megvan az ítélet
- 15:19 Molnár Áron a győri gázolóról: Egy ilyen féregnek a börtönben a helye, a sok másik NER-kegyelttel együtt
- 14:44 Nem jön az olaj a Barátság vezetéken, Szijjártó a horvátoktól követeli a szállítást
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
