Magyarország második legnagyobb föld alatti gáztárolóját adták át a napokban Zsanán. Az évi 600 millió köbméter kapacitású tároló létrehozása több mint 10 milliárd forintba került. A Mol Rt. a beruházáshoz szükséges pénz egyik részét a 22 millió dolláros világbanki, másik részét az 55 millió dolláros EBRD-hitelből fedezte. A Mol jelenleg az éves fogyasztás 20 százalékát tudja tartalékolni az ország öt pontján lévő, illetve az ukrajnai bérelt tárolókban. (Lapunk információja szerint az ukrajnai tárolókapacitás 200 millió köbméter körüli.) Hogy ki tudják küszöbölni a fennakadást a téli fogyasztási csúcsok idején, a jelenlegi napi 66 millió köbméteres tárolási kapacitást 2010-re 100 millióra, az évi tárolókapacitást pedig 2,6 milliárdról 4,6 milliárdra kell emelni. Emellett az észak-déli tranzitvezeték megépülése is újabb tárolók létrehozását igényli. Zsanán ezért a tervek szerint az ezredforduló táján újabb, évi 600 millió köbméteres gáztároló készül. Az elmúlt napok híre az is, hogy a Mol Rt. és a Panrusgáz Rt. – az oroszországi Gazprom kizárólagos exportálójával, a Gazexporttal egyeztetve – 2015-ig mintegy 225 milliárd köbméter gáz szállítására szerződött.
- 11:40 Magyar Péter párja pert nyert a kormánypárti bulvárlap ellen
- 11:24 Orbán Viktor felesége is kampányol Magyar Péter körzetében
- 11:19 Rablás, csalás, csőtörés, sztrájk – lemondott a Louvre elnöke
- 11:14 Börtönt kértek a kétgyermekes apára, aki lenyúlta egy meggyilkolt fiatal iPhone-ját
- 11:12 Megemelte az ATM készpénzfelvételi és vásárlási limitet, aztán eltűnt a pénze – bankkártyás csalás miatt nyomoz a rendőrség
- 11:09 Lázár János hübrisze miatt aggódnak a gazdák – Koncz Máté a Dellában
- 11:02 Megtalálhatták az írás alapjául szolgáló jelrendszert
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 10:49 Hétezer robotporszívó felett vette át az irányítást egy spanyol férfi
- 10:47 Bár az egész egészségügy válságban van, a pszichiátria helyzete a legsúlyosabb
- 10:47 Galambos Lajos szakított fiatal barátnőjével: „veszteséggel, érzelmi deficittel” szállt ki az évekig tartó kapcsolatból
- 10:45 Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés
- 10:30 Robert De Niro: Trump elpusztítja az országot, meg kell mentenünk
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
- 10:24 Változás lesz az MVM-es gázszámlákon: így tudhatjuk meg, mekkora kedvezményt kaptunk
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
- 07:43 Tóth Gabi: Rengetegszer kapom meg, hogy nekem biztos minden munkámat intézi a Fidesz. Hát, nem!
- 05:45 Pukanci? Horcsica? Batri? Teszteld, mennyire érted a felvidéki szlenget!
- 05:55 „Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 06:32 Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél
- 08:37 Ez kétharmadot jelentene – Magyar Péter az új Medián-kutatásról
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
