Gazdaság

BULGÁRIA EU-TÁMOGATÁST KÉR – Felszámolás helyett privatizáció

Bulgária 100 millió dollár támogatást kért az Európai Uniótól a fizetési egyensúly jövő évi megteremtéséhez. Az EU-támogatás jórészt attól függ, hogy az IMF felújítja-e hitelnyújtását Szófiának. Az IMF-nek arról a javaslatáról, hogy a jegybank funkciói egy részének átvételére állítsanak fel valutabizottságot, Szófia csak akkor hajlandó tárgyalni, ha a Nemzetközi Valutaalap meghatározott összeget biztosít, ugyancsak meghatározott időben. A Standard News című szófiai napilap – Gecsev bolgár gazdaságfejlesztési minisztert idézve – azt írta: a leva-dollár árfolyam rögzítéséhez arra van szükség, hogy az IMF 800 millió dollárt adjon az ország valutatartalékának növelésére.

Egy másik, Szófiából érkezett hír szerint a bolgár ipari minisztérium felügyelete alá tartozó szektorban semmit sem számolnak fel vagy rombolnak le; a 38 veszteséges nagyvállalat mindegyikét átalakítják, illetőleg eladják. A bolgár kormány a nyáron elkészítette a felszámolandó vállalatok listáját, s ezek közül 38 van az ipari minisztérium alárendeltségében.

A veszteséges vállalatok közül hatot már eladtak, s további öt ügylet előkészítése folyik. A hat privatizált nagyvállalat között van Bulgária második legnagyobb olajfinomítója, a Plama Pleven, valamint a Pirinplaszt, amely Goce Delcsevben gyárt műanyagokat.

Az ipari minisztérium saját hatáskörében eddig 75 olyan vállalatot privatizált, amelynek vagyona nem haladja meg a 70 millió levát. (Az ennél nagyobb összegű ügyletek a privatizációs ügynökség hatáskörébe tartoznak.) A 75 ügylet értéke 3,123 milliárd leva, s ebből 1,6 milliárd leva folyt be eddig. Az új tulajdonosok 1,5 milliárd leványi adósságot vállaltak át, s 1,35 milliárd leva új befektetésre vállaltak kötelezettséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik