A svéd Telia International eladta 17 százalékos részesedését a Pannon GSM Rt.-ben. A részvényeket – az alapításkori érték csaknem háromszorosáért – a társaság többi külföldi tulajdonosa vette meg tőkearányának megfelelően, csaknem azonos arányban. A svédek azzal indokolták kivonulásukat az amúgy látványos eredményeket produkáló cégből, hogy a jövőben nem kívánnak fenntartani kisebbségi részesedéseket külföldi vállalkozásaikban. Hogy eddigi magyarországi részesedésük valójában mekkora volt, azt nem árulták el. Üzleti titokként kezeli a társaság azt is, hogy a részvények 74,9 százalékát kezükben tartó külföldi befektetőkre egyenként mekkora tulajdoni hányad jut. A dán Tele Danmark Mobil, a finn Telecom Finland, a holland PTT Telecom és a norvég Telenor Mobil mellett továbbra is 8,75 százalék a Mol Rt., 5,25, százalék a Wallis Holding és két százalék az Antenna Hungária Rt. tulajdoni része. A társaság 1994 március végén, Magyarországon és a közép-európai térségben elsőként indította meg kereskedelmi mobiltelefon-szolgáltatását a 900 megahertzes frekvencián. Közel 30 milliárd forintos eddigi összbefektetéssel ez év végére 99 százalékos lakossági lefedettséget ér el a szolgáltatás, amelyet ma már több, mint 130 ezren vesznek igénybe. A Pannon GSM piaci növekedése 1996 első tíz hónapjában megközelítette a 90 százalékot.
- 21:19 Idén már nem kell az autójában töltenie a karácsonyt Zoli bácsinak – az önkormányzat segített
- 20:59 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 26.
- 20:24 Bankrabló és rendőr szenvedélyes kapcsolatából remekmű született – harmincéves a Szemtől szemben
- 20:22 Feljutottak a Nyugati pályaudvar tetejére szelfizni, keresik őket
- 20:18 Karácsonyi SUP-túrára indult két vakmerő ausztrál, 10 kilométeres sodródás után találták meg őket
- 19:56 Kétszer kellett újraéleszteni egy spanyol kislányt a Vajdahunyad váránál
- 19:35 Az olimpikonból drogbáróvá váló snowboardosnál kábítószeren kívül sok mást is talált a hatóság
- 18:58 Jobban tudjuk, mi kell a nőnek, mint a kétezres évek elején?
- 18:56 Új részlet derült ki a holtan talált biatlonosról
- 18:36 Krasznahorkai Lászlóról, Kapu Tiborról és magyarokat mentő külföldiekről is beszélt Sulyok Tamás karácsonykor
- 21:21 Kylian Mbappé felbukkant az Afrikai Nemzetek Kupáján
- 18:29 Rendőrökre támadt egy magyar nő Bécsben
- 18:13 „Mindenképpen meg kell említenem a fiamat, ha az idei formám a téma” – Haaland és Szoboszlai is kiemelkedőt nyújt apaként
- 18:12 Londoni elemzők újraszámolták: az USA gazdaságát megelőző Kínát is meg fogják előzni
- 17:57 Hagymahéj tea: ősi gyógymód a megfázás, köhögés enyhítésére
- 14:20 „Ha nem nézem meg annyiszor a Mission: Impossible-t, nem lenne Michelin-csillagos éttermem”
- 09:34 Gyorshajtás miatt állítottak meg egy autót – a Mikulás vezette
- 15:19 Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
- 20:22 Feljutottak a Nyugati pályaudvar tetejére szelfizni, keresik őket
- 21:19 Idén már nem kell az autójában töltenie a karácsonyt Zoli bácsinak – az önkormányzat segített
- 18:29 Rendőrökre támadt egy magyar nő Bécsben
- 19:35 Az olimpikonból drogbáróvá váló snowboardosnál kábítószeren kívül sok mást is talált a hatóság
- 12:32 Orbán Viktor bokszkesztyűt és bokszzsákot küldött egy vácrátóti fiúnak
- 16:09 „Hideg lesz. Eső lesz. Rázós lesz. Az emberek tengeribetegek lesznek, és lesznek balesetek, valószínűleg sérülések is”
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
