Az ország gázellátásának biztonsága érdekében épült és ünnepélyesen e hét keddjén adták át rendeltetésének a Győr-Baumgarten közötti új távvezetékszakaszt. A hivatalos nevén Magyarország-Ausztria Gázvezeték (HAG) összesen 117 kilométer hosszú. Az osztrák szakasz az OMV, a 71 kilométer hosszúságú magyar a Mol Rt. beruházásában készült. Az osztrákok 700 millió schillinget, a magyarok 4 milliárd forintot fordítottak a beruházásra. A 700 milliméteres, 70 bar nyomásra tervezett vezeték Rajka térségében lépi át a határt, és 4,2 milliárd köbméter gázmennyiség szállítására alkalmas – mindkét irányban. A beruházás 13 hónap alatt készült el. A vezetékre azért volt szükség, mert az előrejelzések szerint a jelenlegi 11-12 milliárd köbméteres éves országos fogyasztás 2010-ig 15-17 milliárdra bővülhet, miközben a hazai kitermelés 2,9 milliárdra apad. A földgáz eddigi főszállítója Oroszország volt, és minden bizonnyal az is marad; a gázbeszerzés diverzifikálását a növekvő igények biztonságos kielégítése tette indokolttá. A Mol és az OMV 2016 végéig érvényes szerződése értelmében az osztrákok évi hárommilliárd köbméter földgáz szállítását vállalták Baumgarten és a magyar határ között, nyugat-keleti irányban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánlott videó
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Copied
Live
00:00
00:00
00:00
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
- 13:56 Elfolyt a magzatvize, de folytatta a műsorvezetést a kismama hírolvasó
- 13:53 Gulyás Gergely válaszolt Magyar Péternek: Aki nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartani
- 13:34 Figyelmeztetést adott ki a Magyar Posta, minden ügyfél érintett
- 13:30 Fordulat: Magyar Péteréket beengedik a gyermekotthonokba, odaadhatják az ajándékokat
- 13:15 Kozmikus párbajt figyeltek meg a kutatók
- 13:09 Navracsics beállt a sümegi alpolgármester mögé, aki feljelentette a fideszes önkormányzatot
- 13:06 Mbappéé az Aranycipő, Gyökeres a második
- 13:05 Költségvetés 2026: „álcázva” dőlnek a 100 milliárdok az akkugyárakhoz
- 12:58 Megúszta a börtönt a férfi, akinek a bullterrier kutyái halálra marcangoltak egy embert
- 12:53 „Gasperini, takarodj” – ilyen jópofa üzenetet ritkán látni a lelátókon
- 12:51 November végén érkezhet a Magyar Honvédség afganisztáni mentőakcióját feldolgozó Sárkányok Kabul felett
- 12:49 Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas 22 éves lánya lediplomázott, közös fotóval ünnepeltek
- 12:47 Antiszemitizmus elleni miniszterelnöki megbízottnak nevezték ki Bóka Jánost
- 12:43 Karácsony: Azonnali jogvédelmet kérünk a kormány inkasszója miatt, mert szerdán működésképtelenné válhat a város
- 12:32 Bánatában világgá akart menni az eltűntként keresett nyugdíjas asszony
- 11:47 „Ukrajna csak a kezdet” – erről beszélt a szárazföldi erők új orosz parancsnoka
- 09:35 „Megkönnyeztem!” – Puskás-Dallos Bogi reagált Caramel tüzes beszédére
- 09:29 Tőkemenekítés indult Magyarországról az átláthatósági törvény belengetése miatt
- 09:48 Nem csak Caramel, de a Halott Pénz énekese is politikáról beszélt egy hétvégi koncertjén
- 06:29 Schmuck Andor túl van a kezelése nehezén: „Egy ilyen típusú betegség nem fájdalommal jár, hanem annál sokkal súlyosabb következményekkel”
- 09:54 Mihalik Enikő pucér fotósorozatot osztott meg magáról
- 06:30 „Nem tudsz fizetni? Elvisszük” – egy cégnek törölnie kellett a videót, amelyben elbontják egy ügyfelük kocsifeljáróját
- 06:54 Publicus: kétharmadnak nem tetszik a „luxizás”
- 11:08 „Ezt most túljátszod, Feri!” – így emlékeznek az egykori szereplők az őszödi beszédre
- 09:15 Kincsvadászok VIP: Rekordáron kelt el Fodor Zsóka 100 éves aranykarkötője
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!