Az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója, Becker László cáfolta, hogy érvénytelen lenne a Dunaferr vagyonkezelésére kiírt pályázat, amelyet a társaság 21 tagú vezetősége által létrehozott Acél XXI. Kft. nyert meg. A hírek szerint a privatizációs szervezet jogi igazgatósága ellenezte a szerződés megkötését, és visszakérte azt felülvizsgálásra. Az egyik kifogás szerint túl sok díjat kapnak a vagyonkezelők, amelyet a sajáttőke-növekmény 8 százalékában, egy fix összegben (a saját tőke 1 ezreléke) és az egyes vagyonrészek privatizálása során befolyt pénzek 2 százalékában kötöttek ki. A megállapodás feltétele, hogy a cég 36,9 milliárd forintos saját tőkéjét 5 év alatt 44,9 milliárdra gyarapítsák. Az acélipari cég vezérigazgatójától, Horváth Istvántól megtudtuk, hogy a vállalt tőkegyarapítást minden bizonnyal túl is teljesítik, hiszen pályázatukban „ráhagyással” dolgoztak. Öt évre kidolgozott komplex gazdasági tervük szerint elsődleges céljuk a jelenlegi piaci pozíciók mindenáron való megőrzése, amit bel- és külföldi piaci szervezetek fejlesztésével, a kapacitások maximális kihasználásával, a továbbfeldolgozott termékek arányának növelésével szeretnének elérni. Európa legnagyobb radiátorgyárát akarják felépíteni. A hatékonyságot további belső átszervezéssel és technológiai fejlesztéssel növelnék. A cél: az infrastrukturális karbantartással olyan állapotban tartani a jelenlegi technológiát, hogy a 10 év múlva esedékes nagy technológiai váltást – ami 500-600 millió dollárba kerülne – egy jól működő üzemben lehessen végrehajtani. Mindezt a nyereségből (mert a középtávú terv végig ezzel számol) és a privatizációs bevételekből finanszíroznák. A holdingszerű cég már elkezdte társaságainak privatizációját, amelynek során tőkét vonnak be a Dunaferrbe. Az igazgató szerint a világ acéliparában új eljárások kidolgozása folyik, amelyeket 5-10 év múlva vezetnek majd be, s a cégnek is ehhez kell alkalmazkodnia. A megállapodás legnehezebb pontja, hogy a vállalat teljes vezetési szervezeti rendszerét át kell alakítani, kiépítve az úgynevezett TQM-rendszert. Ha ez nem teljesül, a megállapodás érvénytelen.
- 09:59 Bródy János: Nagyon nem szeretném, ha Magyarország megint az orosz befolyási övezet része lenne
- 09:57 KSH: Több mint hatezer gyerek született az év első hónapjában, kevesebb, mint egy éve januárban
- 09:55 51 évre vártak erre a Fradi-szurkolók – képeken a Ludogorec elleni EL-visszavágó
- 09:54 Életveszélyesen megfenyegette a vádat emelő ügyészt
- 09:47 Radics Gigi a vőlegényéről: 16 éves kora óta szerelmes belém
- 09:32 Gázellátás: együttműködést kötött a Shell Lantos Csaba egykori cégével
- 09:30 Daganatos betegséget is okozhatnak az EU-n kívülről rendelt, ismeretlen eredetű ékszerek
- 09:22 „Tudom, hogy tele vagytok gyűlölettel és haraggal, de senki sem bántotta anyátokat” – 18 évet kapott a mozgássérült Jolán gyilkosa
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 09:19 Bennégett egy pajtában a Drót színésze, Bobby J. Brown
- 09:12 Törökök által elpusztított magyar település nyomaira bukkantak
- 08:58 Megvan a Tankcsapda új gitárosa: Sidi máris üzent utódjának
- 08:54 Kórházba került Bátonyterenye polgármestere, akinek a ciklus kezdete óta nincs helyettese, így az áprilisi választás is veszélybe került
- 08:41 Horvát gazdasági miniszter: A nemzetközi jog nem ír elő kötelezettséget az orosz olaj tranzitjára
- 08:21 Nagy Lajos király ezüstpénzét találták meg Szigligeten
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 08:41 Horvát gazdasági miniszter: A nemzetközi jog nem ír elő kötelezettséget az orosz olaj tranzitjára
- 07:25 Eldőlt: ez a versenyző esett ki a Séfek séfe első versenynapján
- 07:48 Az ukrán külügyminisztérium szerint Szijjártó teljesen elferdítette a bekéretett magyar ügyvivővel folytatott megbeszélés tartalmát
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 07:59 Nem tudott bemenni dolgozni a rettenetesen fájó bokája miatt, leadott a cégnél egy hamis orvosi igazolást
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 08:21 Nagy Lajos király ezüstpénzét találták meg Szigligeten
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 08:58 Megvan a Tankcsapda új gitárosa: Sidi máris üzent utódjának
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
